Megint a csótányosban döglöttem és megint csak beleválasztottam mint húsvéti nyuszi a romlott csokiba. (Nnna ennek nem volt semmi értelme, de hát azért mégiscsak húsvét van vagy mi.) Szóval bementen a kedvenc boltomba, ami egy nagyon elegáns lakóház földszintjén van. Egyszer itt vettem egy tüzes nevű kolbászt, amiről még az eladó is megerősítette, hogy tényleg nagyon erős. Mit mondjak! Majdnem feladtam menet közben, de a csatát azért megnyertem. (Az már más kérdés, hogy a másnapi visszavágón majdnem ‘elvéreztem’, de megérte istenemre.) Szóval ebben a boltban vannak ilyen import borok, egyik bizalomgerjesztőbb mint a másik. Ezen a rozés palackon az obligát magyar nyelvű felirat gondosan eltakarta az angolt, így aztán sötétbe ugrás volt az egész. Hazavittem, kinyitottam, hát persze hogy félédes volt villám a fejébe. Az édes bor maximum fehérben iható, de annak is nagyon jónak kell lennie. Persze azért nem a csapban végezte megnyugtatok mindenkit. A borra egyébként azért volt szükségem, mert írnom kellett egy cikket a HVG-ba. (Persze ‘csak’ ilyen PR-cikk, vagyis fizetünk érte nem is keveset, de azért mégiscsak fél oldal.) Pont mire elfogyott a portugál meg is írtam a cikket, nekem tökre tetszett. Elküldtem a kollégáimnak valami igen szerény „Ennyit sikerült” szöveggel a subject-ben. Másnap persze már mindenki nagyon okos volt, beleírt, kihúzott, visszatett satöbbi. A végén már olyan volt a cikk, mint az öregapám fejszéje, amivel még Ő is dolgozott, igaz hogy a vasát 3-szor, a fáját meg 4-szer cseréltük… A lényeg az, hogy a bor elfogyott (bár se kerek, se gömbölyű nem volt) másnapi fejfájás nélkül, a cikket is leadtuk határidőre. Mindenki boldog, jöhet a húsvét.