Az a jó az Oktoberfestben…

… hogy egész München egy ilyen sörgőzös, csülökillatú nagy barátságban lebeg ég és föld között. Az emberek – mivel ők is Münchenben vannak – a föld felett lebegnek pár méterrel és barátságosan néznek az emberekre. Mindenki barát, mindenkivel összecsapjuk a korsónkat, hogy proszit és mindenkivel nagyon előzékenyek vagyunk. Nagyobb tülekedés nincs, mindenki kisebb-nagyobb mértékben elhomályosodott tekintettel néz a másikra. Még az se baj ha esik az eső. Csak növeli a sörgőz hatását. Sőt, mintha az égből is sör hullana apró szemekben. A fentiek alól kivétel az a törökök lakta utca, ahol történetesen három napig a szállásunk volt és nem meglepően muszlim vallásúak lakták. A hazai agymosásnak hála, rájuk nem úgy néztünk, mint a többi emberre, hanem meglehetősen tartva tőlük, mintha legalábbis a következő percben ránk dobnának egy csőre töltött vizipipát. Ha már itt tartunk, valószínűleg egy-két éve fel sem merült volna bennem, hogy milyen fura is egy láthatóan török származású, de bizonyára második generációs valódi német bőrgatyában és stüszi kalappal a fején (ezt írom, bár fogalmam sincs milyen az a stüszi kalap, vagy egyáltalán mi az a stüszi, úgy rémlik valami svájci, de hát ennyi szabadságom hadd legyen már…). Most viszont felmerült bennem és ez szomorú, hiszen ő sem akart más mint lebegni és sört inni vadul. Igazából mi is ezt akartuk. Mi a törökökre egyáltalán nem haragudtunk csak egyszer, de akkor nagyon, amikor első nap gondoltuk, hogy hazafelé még veszünk egy-két sört az útba eső számtalan török haver tulajdonolta süpermarket valamelyikében, mert az igencsak szükséges a nap lezárásához és a fontos és sok éve elmulasztott dolgok megbeszéléséhez. A sárga földig csalódottan konstatáltuk, hogy nincs alkohol a boltban, pedig a sör nem is alkohol mint az közismert (ahogy a medve sem játék). Bár ha jobban belegondolok, erre számíthattunk volna.

Az is jó az Oktoberfestben, hogy a nagyszabású sörgőzben lebegést néha meg lehet szakítani evéssel. Ettünk kolbászt a Marienplatzon savanyú káposztával, ettünk másik fajta kolbászt krumplisalátával és húskenyérrel a piacon. Ettünk csülköt egy sörözőben és ettünk sajtos nokedlit a HofBrauhausban. Ha ezen valaki meglepődne, akkor elmondom, hogy ez úgy történt, hogy valamiért rossz volt a gyomrom. Egész biztosan nem a délben elfogyasztott sörtől és a kolbásztól, sokkal inkább a nassolásként megevett kesudiótól. Szóval mert nem voltam valami jól, gondoltam, hogy eszek valami könnyűt. Néztem a német nyelvű étlapot és láttam rajta, hogy kaseplatte. Ó mondom ez király, kímélő meg minden. A pincér az mondott valamit, hogy az nem platte, hanem spaetzle, de mondom ne szőrözz már te nagyon precíz német, valami sajt-izé nem? Erre tett egy olyan mozdulatot, hogy többé-kevésbé, de ezt úgy is lehetett érteni, hogy ennyi sör után már valóban mindegy. Akkor jó lesz – egyezek bele gyorsan -, de még kérek egy-két sört a literesből, mert annál jobb orvosság nincs is. Erre hozta ki a sajtos nokedlit, amit jóízűen megettem, bár a vége felé már erősen kacsingattam Bandi Wiener Schnitzel-ére, de erős voltam…

Ezen kívül is van még sok minden jó az Oktoberfestben, amiről majd legközelebb…