Vannak ételek amikről mindig ugyanaz, szűkebben véve ugyanaz a valaki jut eszembe. Például a kicsi gömbölyű fasírtról, – amilyennel leginkább profi hidegkonyhai kitelepüléseken szoktunk találkozni – anyám, a libamájról (sok hagymával) apám, akinek ez volt minden ételek netovábbja és ha nyereségrészesedés vagy valami hasonló jutalom és egy-két Unicum-sör kombó elfogyasztása (apám részéről természetesen) után úgynevezett részeg milliomost játszottunk, akkor ebből vettünk legalább egy kilót a majdnem teljesen felesleges Brahms lemezek és egyéb kulturális csemegék mellé. Itt még nincs vége a sornak. A hortobágyi húsos palacsinta Gabi nagynénémé, a valódi szalagos fánk anyósomé, amiben nemcsak minőségi de gyorsasági rekordot is képes dönteni ha – valami félreértés miatt – csak másfél órával az érkezésünk előtt vesz tudomást erről a tényről. Amikor egy sört felbontok, akkor mindig Bandi a bátyám jut eszembe egy pillanatra, akinek a rajongása eziránt hosszú évtizedek óta töretlen, szemben velem, mert nekem azért voltak és várhatóan lesznek hosszabb-rövidebb boros korszakaim. Persze ezért meg is kapom Bandi rosszalló véleményét, mondván hogy nyegle vagyok, komolytalan, hovatovább csélcsap.
Öreg Vili nem ételről jut eszembe. A jelző magyarázatra szorul. Viliből ugyanis három van. Öreg Vili, aki már több mint 10 éve meghalt, róla szeretnék majd mesélni még, az Ő fia Kisvili, aki azt a kiváló – illetve minimum mazsolamentes túrótöltelékéről híres (ha most nem említjük a többi kiváló ételt és a tokaji borokat) – éttermet üzemelteti, illetve Vilike, aki az Ő fia és akiből remélhetőleg Kisvili igazi Bálnarajongót nevel majd.
Öreg Vilire én már csak betegen emlékszem. Az izomsorvadás vagy milyen szörnyű kór volt, ami tönkretette a mozgását, nagyon vékony volt keze-lába, és olyan furán dobálta őket járás közben. Emlékszem rá gyerekkoromban szinte féltem tőle emiatt, ráadásul ehhez az állapotához óriási hangerő és elementáris kedvesség társult, amit gyakran és szívesen használt is. (A sors cinikus kegyetlensége, hogy utolsó pár évében gégerák támadta meg, ami miatt egy idő után egyáltalán nem tudott beszélni. Ekkor el is vonult a világtól, ha jól emlékeszem én már nem is találkoztam vele ebben az állapotában.) A kedvesség mellett jellemző volt rá a robbanékonyság és a szabadszájúság is, meg az, hogy soha nem rejtette el a véleményét. Például, amikor legeslegelőször találkozott az akkori barátnőmmel – aki ma már a feleségem – akkor gondolkodás nélkül közölte vele, hogy a testi adottságaiból ítélve és azoknak köszönhetően szeretettel üdvözli a családban és hogy látja rajta, hogy rendben lesz itt minden. Az is a családi legendárium része, hogy üvöltésig fel tudta magát hergelni egy tévé riporton, amiben egy holland ENSZ katona nyilatkozott egy nem túl sikeres békefenntartó akcióról (ami minket természetesen egyáltalán nem érintett) valamilyen háborús övezetben. Ez a katona történetesen szemüveges és – legalábbis a tévén keresztül ez jött át – nem túl erős felépítésű volt, erre Öreg Vili ordítani kezdett, hogy nem csoda ha elcsesznek ezek az ENSZ katonák mindent, amikor ilyen szemüveges szerencsétleneket küldenek oda. Rendszeres heti program volt a sakkparti apámmal és ahogy mindketten egyre öregebbek lettek egyre viccesebb történeteket láthattunk, kezdtek a Muppet Show két folyton morgó öregjére hasonlítani. Egyszer például amikor megbeszélték, hogy apám szombaton 10-re megy át hozzájuk sakkozni és 9.50-kor érkezett meg, akkor azzal nyitotta ki az ajtót – mindenféle köszönés vagy bevezetés nélkül – hogy „még nincs 10 óra!”. Ez annyira nem lenne érdekes, ha apám nem azzal reagált volna, hogy egy szó nélkül sarkon fordult és hazajött, Öreg Vili meg becsapta az ajtót mögötte. Természetesen egy hét múlva már rendben lezajlott a parti. Érdekes, ha a halál utáni állapotokra gondolok, akkor apámra és Öreg Vilire nem tudok másképp gondolni, minthogy ülnek egy sakktábla két oldalán és ugratják egymást azzal, hogy nem játszom többet veled, mert csak rontod a stílusomat…
Öreg Vilinek testi bajai ellenére olyan személyisége volt, hogy – ha akarta és szimpatikus volt számára – bárkit az ujjai köré csavart. Olyan kedvességgel, utánozhatatlan intelligenciával tudott beszélni bárkivel, hogy nem volt menekvés. Éppen ezért nagyon szeretett telefonálni, mert így – elfedve a látható bajait – szinte mindenkivel előnyben volt és ha Ő azt mondta, hogy neki valamit (nem is valamit, bármit!) elintézi egy telefonba kerül, az – majdnem mindig – igaz is volt. A legendárium feljegyez bizonyos nőügyeket, vörös rózsa csokrokat és gyanúsan bezárt irodaajtókat is, de egyrészt én ezeket nem hiszem el, másrészt ha netán igazak is, borítsa őket homály, nem érdemes vele foglalkozni ennyi idő után. Az biztos, hogy Öreg Vili bárkinél bármit el tudott érni – jót is rosszat is -, hallottunk a munkahelyéről olyan történetet, hogy a beosztottai 10 perc után sírva jöttek ki tőle, majd fél óra múlva – amikor belátta, hogy túllőtt a célon, akkor mindenki előtt képes volt bocsánatot kérni tőlük. (Ez talán a legfontosabb vezetői gyakorlat: csessz le négyszemközt, dicsérj nyilvánosan, ami egyszerűnek hangzik, de kevesen tudják igazán őszintén és ösztönösen megtenni.) A legfontosabb talán az vele kapcsolatban, hogy irigylésre méltóan pozitívan tudta szemlélni a világot, legalábbis nekem ez mindig így jött le. Számomra erre példa az is, hogy a sok évig minden nyáron megismétlődő ároktői hétvégék során, aminek része volt a tiszacsegei halászcsárdában tett látogatás is, ahová természetesen a messze földön híres halászlé miatt megy az ember, Öreg Vili zúzapörköltöt kért. Tette ezt a személyzet nem kis meglepetésére, ami akkor lett teljes, amikor Öreg Vili nagy hangon ismertette nemcsak a pincérrel, de a teljes ott ebédelő vendégsereggel, hogy kevés dolog van amit jobban útál, mint a halászlé.
Öreg Vili igazi úriember volt, ezért nem véletlen talán, hogy Ő egy zeneszámról jut eszembe mindig, méghozzá egy olyanról, amiben benne van a könnyedség és a lazaság, a túláradó udvariasság és a magunkat a körülmények fölé helyezni tudás képessége. Ezt a számot akkor hallottam először ebben az összefüggésben, amikor Kisvili esküvőjén a baráti, sőt rokoni zenekar Öreg Vili emlékére játszotta el. Benne van az, hogy a személyiségünknek nem áll ellen senki és az is, hogy ha akarom mindenki úgy táncol, ahogy én fütyülök. Tisztára mint egy gigolo. I’m just a gigolo…