Kedves Olvasók! Nagy nap ez a mai! A Bálna ismét lépett egyet előre azzal, hogy immár vendégeket is fogad. Nagy szeretettel köszöntöm kiváló kollégámat, Orosz Nándit itt a Bálnán, aki vendégszerzőként most először van itt, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. A cikke témájának pedig különösen örülök, mert ezt a bizonyos polgári outletet annyiszor láttam már kívülről, hogy meg sem tudom számolni. Közelebb még sose merészkedtem, mert mindezidáig azt hittem, hogy ez egy sima ruhásbolt, olyan mint a többi (legfeljebb sok egymás mellett), ami számomra az év 363 napján érdektelen, a családdal (feleség, két felnőtt leánygyermek plusz egy nőstény kutya) pedig életveszélyes (ugye értik férfi és férjtársaim miről beszélek…). Márpedig ha ott ilyen élmények érik az embert, akkor legközelebb nem hagyom ki, még a veszélyekkel is dacolok. Fogadjátok Ti is szeretettel:
Országúti zúzapörkölt
A napokban a polgári M3 Outletben voltunk, a család miatt amúgy is járunk arra, nagyon praktikus, ahogy pár jó bolt egy helyre koncentrálódik. Szüleim (megszólításuk már egy ideje nagyi és papó) is átugrottak, régen találkoztunk. A kötelező vásárlási elemek letudása után elbúcsúztunk és felvetettem feleségemnek, hogy van itt egy étterem, igazából nem is étterem csak amolyan kifőzde-szerű, ebédeljünk meg ott, mert ugye jobb most ebédelni, mint két óra múlva éhesen érkezni meg haza.
Feleségem szemében láttam a kétkedést, de hát mi történhet, legfeljebb nem eszünk semmit alapon elindultunk.
A felhozatal egyszerű volt, mindenki választott valami neki kedveset, én örömmel láttam, hogy van zúzapörkölt is. Mélytányérba kértem, hogy a rizs (nokedli nem volt) és a pöri szaftja jól el tudjon keveredni. Almapaprikát is hozzá, köszönöm. Leültünk, nekiláttunk és ahogy az első falatot a számba vettem, egy időörvénybe kerültem…
… a 80-as években az utakat többségben a keleti blokk gépjárművei töltötték meg. Nem uralták, az túlzás lenne, de a sok lúd disznót győz alapon a sok Skoda, Lada, Wartburg és társaik mégis uralták – legalább az utcaképet. Az autópálya akkor még csak Gyöngyösig tartott, aztán a 3-as főút egészen Miskolcig (innen mai neve „régi hármas”, mert hogy régen AZ volt a „hármas”). De az autópálya igazi kaland volt! Egyrészt a szédítő tempó, másrészt, hogy bírja-e a technika, harmadrészt az autózásban megfáradt ember és gép a pihenőkben új erőre kaphatott. Talán érdekes lehet a fiatalabb generációknak megemlítenem, hogy a keleti gépekben nem volt légkondi, így a hőségben tényleg fárasztó volt még utasnak is lenni akkoriban.
– Itt megállunk, itt finom a pörkölt! – mondta apám és bekanyarodtunk az egyik pihenőbe. Az akkori étterem elnevezések nem holmi steak bar-okra utaltak, vagy hogy mit lehet ott enni, inkább a helyre, pl. Ötvenes, Félút.
A mindig olajos motorokra rakódott por olajsárrá elegyedett és a nyári hőségben az autópálya pihenőben megállva a felhevült motorról árasztotta egyedi illatát. Kiszálltam a Skodából és elindultam szüleimmel az étterem felé. Visszanéztem, 120-as Skodánk piroslott a napfényben. Igazából valami egyedi színe volt a gépünknek, nem láttunk még egy pontosan olyan színűt, soha. A piros mellett volt egy kis narancsos fény is benne. Talán épp átálltak gyártás közben („kedden narancsot gyártottunk, Vaclav, mától pirosat fogunk, de ne mosd át a fényező rendszert, mert nem pocsékolunk”). Aztán ott is voltunk az étteremben.
Ahogy beléptünk, a kinti olajsár szagot bent felváltotta a pörkölt illata. Igazából az éttermesek azt a taktikát választották, hogy bent valami erősebb, masszívabb illattal nyomják el a kintit, így belépés után már szinte vágni lehetett az ájert.
Apám nem sokat filozofált a lehetőségek között, ha volt birkapörkölt, akkor mindig azt rendelt. Szerette és kész. Akkor meg minek feleslegesen filozofálni, ugye? Én is szerettem a birkapörköltet, de az volt rendszeresen otthon is, viszont a zúzapörkölt, azzal ritkábban futottam össze, leginkább így, az országúti éttermekben, esetleg buszos vagy vonatos restikben. Így hát azt rendeltem.
A zúzapörkölt titkos tökéletessége a zúza állagában rejlik, ráharapva szétomlik a szájban, mint egy bonbon. A szaft pedig barnás-pirosas, sűrű és homogén. Nem lóg ki a hagymadarabka, teljesen egyenletes szaft és az íz.
Az időutazás véget ért. Szájamban az ismerős zamat, ami visszarepített gyerekkoromba. Felnézek, szemben velem gyermekeim, olyan idősek most, mint én voltam akkoriban. Mellettem feleségem. Szüleimtől pár perce búcsúztunk csak el, már hazafelé gurulnak, jó egészségben vannak, hál Istennek.
Milyen érdekes, hogy most is egy autópálya melletti étteremben futottam össze ezzel az egyedi ízvilággal.
Mintha maga az országút lenne a titkos komponens, ami miatt csak ott és csak úgy finom a zúzapörkölt, se menzán, se üzemi étkezdében, sem otthon.
- Mégis jó ötlet volt itt ebédelni – mondja feleségem.
- Mindenképpen – válaszolom.
Orosz Nándor, 2017.03.01.