Szerző: Béla

Igen tisztelt feleim az Úrban, íme itt a hallgatás vége. Az van ugyanis, hogy a nyár beköszöntével nálam is végleg beköszöntött a sörös időszak. Kicsit meg is hasonlottam mint Láng Béla bácsi a Szentjobb körmeneten (aki nem tudná, az öreg vérkommunista, de jellegileg együgyű laboros volt Győrben, és az ún. rendszerváltás után igazi bencés öregdiákká lényegült át). A meghasonlásom oka az volt, hogy hogyan lehetne egyáltalán egy vállaltan boros blogba sörös időszakban írni. Aztán a gordiuszi csomó egy suhintással átvágódott amikor a fenti mondatot hallottam Benjitől (Ő meg Öcsémtől, meg a többi borásztól, de ez most mindegy). Kicsit ízlelgessétek, forgassátok a szátokban a mondatot és érezzetek rá a filozófiai mélységére és magasságára. Ehhez mindjárt közelebb juttok, ha eszetekbe jut a múlt szombat reggel, amikor mindannyian rájöhettünk, hogy az első pohár az nem esik jól, de annál inkább a többi. Szóval kedves Barátaim ne szégyenkezzetek, ne legyen lelkiismeret furdalásotok, ha sört isztok, mert az nem lenne olyan jó ha Isten nem a mi számunkra teremtette volna. A hétvégi élményeimet később foglalom össze, mert még egy kicsit ülepednie kell mint szegedi halászlé alján a belsőségnek. Abba ugyanis egy kis friss kenyérbéllel nagyot tunkolva nem kis örömben lehet részünk !

A figyelmes olvasó a címben egy speciális írási technikát érhet tetten. Maga a megfogalmazás is jelzi, hogy azon a bizonyos napon az idő előrehaladtával az ember emlékezete rohamosan csökkent. Arra például tökéletesen emlékszem, hogy Benjivel az obligát Szent István (!) körtepálinka után azonnal áttértünk Öcsém Borára (apropó ! ha tényleg lesz saját borunk, akkor annak a címkéjére ezt írjuk szerintem. Persze persze ! Tudom, címke nélkül is ugyanolyan jó.). Kicsit leszegtük a fejünket, mert a feleségem sültcsirkét csinált, ahhoz meg ugye úgy illik a vörösbor, mint Berényi Klaudia a Csillagvirág klinikára (neeee, ne tegyetek úgy mintha nem tudnátok miről van szó…). Sokat persze nem szégyenkeztünk, főleg mert az a bor igenigen jó. Mint az anyatej. Van néhányszor ilyen bordezsavű velem; hogy azt érzem, hogy olyat már ittam valahol, olyan ismerősnek hat. Mondjuk ez ebben az esetben ez a rendkívüli érzés azért lehet mert már tényleg ittam belőle. Mindegy. A lényegen nem változtat. Bordezsavű márpedig van! Aztán elkezdtünk ilyen üzleti dolgokról beszélgetni. Hogy ennyi pénz meg annyi, meg hogy ilyen index meg alap meg olyan. Eközben szépen csendben eljutottunk a kétes emlékű rozéig. Szóval míg a kezdő Öcsém Borára még abszolúte, a végző rozéra csak halványan emlékszem. Hogy mi volt közben arra meg végképp nem (az üvegeket meg már elvittem a szelektívbe). Így aztán a blogirodalom története számára örök homály marad ez a kérdés. Majd ha kétszáz év múlva a „beszélgetések a parnasszuson” című rádióműsorban azt az egetrengető hírt halljátok, hogy megfejtették a középső bor titkát, semmiképp se higyjétek el! Nincs hiteles forrás! Mert ahogy Benjivel az eset után beszéltem, ő még erre egy hatpalackos etappal is ráerősített. Jut eszembe! Benjikém! A Jóisten éltessen sokáig!

Ma lenne Apu, Miska, Misi papa, Misu bácsi (ki hogy emlékszik rá) 72 éves. Egész nap – eléggé el nem ítélhető módon – ez járt a fejemben. Végig azon morfondíroztam, hogy mi a jobb: meghalni úgy, hogy magamnál vagyok, el tudom látni magam, tudom mi történik körülöttem, de nem vagyok még 70 sem (ráadásul látom, hogy akiket szeretek, azok megállják a helyüket az életben), vagy élni akár 90 évig magatehetetlenül, kizárólag gondot okozva a szeretteimnek. Én az elsőt választanám a magam részéről. Persze ha arra kerülne a sor, hogy jön az Isten és megkérdezi ugyanezt, nyilván, gyávaságból, megalkuvásból biztos bármit megígérnék még egy kis életért.  Nyilván azért Ő tudná mi a valódi igazság. Ma vettem a Tescoban egy üveg Bikavért. Ez volt az Öreg egyik kedvenc bora. Itt van előttem: hazajött a TVK-ból, az aktatáskájáből elővett egy üveg ilyet, ingben, nyakkendőben, cipőben leült a fotelbe és csak bámult maga elé. Ezt ekkor még nem is értettem, de most már tudom. Nem csak az fárasztotta el halálosan, hogy minden nap 4.50-kor kelt, hanem leginkább az, hogy végső soron több tízezer ember élete függött attól, hogy jól csinálja-e a dolgát vagy sem… Papa, nyugodj meg, itt lenn hál’Istennek semmi újság…

Megint a csótányosban döglöttem és megint csak beleválasztottam mint húsvéti nyuszi a romlott csokiba. (Nnna ennek nem volt semmi értelme, de hát azért mégiscsak húsvét van vagy mi.) Szóval bementen a kedvenc boltomba, ami egy nagyon elegáns lakóház földszintjén van. Egyszer itt vettem egy tüzes nevű kolbászt, amiről még az eladó is megerősítette, hogy tényleg nagyon erős. Mit mondjak! Majdnem feladtam menet közben, de a csatát azért megnyertem. (Az már más kérdés, hogy a másnapi visszavágón majdnem ‘elvéreztem’, de megérte istenemre.) Szóval ebben a boltban vannak ilyen import borok, egyik bizalomgerjesztőbb mint a másik. Ezen a rozés palackon az obligát magyar nyelvű felirat gondosan eltakarta az angolt, így aztán sötétbe ugrás volt az egész. Hazavittem, kinyitottam, hát persze hogy félédes volt villám a fejébe. Az édes bor maximum fehérben iható, de annak is nagyon jónak kell lennie. Persze azért nem a csapban végezte megnyugtatok mindenkit. A borra egyébként azért volt szükségem, mert írnom kellett egy cikket a HVG-ba. (Persze ‘csak’ ilyen PR-cikk, vagyis fizetünk érte nem is keveset, de azért mégiscsak fél oldal.) Pont mire elfogyott a portugál meg is írtam a cikket, nekem tökre tetszett. Elküldtem a kollégáimnak valami igen szerény „Ennyit sikerült” szöveggel a subject-ben. Másnap persze már mindenki nagyon okos volt, beleírt, kihúzott, visszatett satöbbi. A végén már olyan volt a cikk, mint az öregapám fejszéje, amivel még Ő is dolgozott, igaz hogy a vasát 3-szor, a fáját meg 4-szer cseréltük… A lényeg az, hogy a bor elfogyott (bár se kerek, se gömbölyű nem volt) másnapi fejfájás nélkül, a cikket is leadtuk határidőre. Mindenki boldog, jöhet a húsvét.

Ez a Csányi azért tud valamit. Tudom illetlenség szeretni bármit, aminek köze van Csányi mesterhez – pl. az OTP – de kimondom kertelés nélkül én ezekben a Teleki borokban még nem csalódtam. Persze Mérész Öcsém biztos mondja máris, hogy annyi köze van Csányinak ehhez a borhoz, mint Berényi Mikinek a jámbor élethez. Na igen. A tudás ott van, hogy mibe teszi azt a kevéske összespórolt pénzecskéjét. Nálunk úgyis illik útálni az OTP-t. Nemrég én is beszálltam ebbe a nemzeti sportba és addig hergeltem magam, hogy bankot váltottam. Átmentem a CIB-hez. Kedves felebarátaim ! Nagyon kérlek benneteket, hogy rúgjatok pi**án, ha még egyszer ilyen hülyeségre vetemednék. Hiába a céges csomag, hiába, hogy annál a cégnél dolgozom, amelyik minden számláját náluk vezeti (30 mrd-ról van szó ám) úgy bánnak velem, mintha legalább egy alkoholista homeless lennék (mondjuk az előbbiben nem tévednek nagyot 🙂 ) Tunképpen rájöttem, hogy minden bankot gyűlölök, mert belőlem élnek, és úgy csinálnak, mintha szívességet tennének, mintha nem okozták volna a válságot, hanem rajtuk kívül állna az egész. Abcug kapitalizmus. Van valami olyan német mondás, hogy sosem jön valami jobb. (Vagy mi! Német nyelvet ismerők segítsetek!) Na nem baj. Lesz még jobb is, megmondta Gordon is a hétvégén: „ez a harc lesz a végső”. Jelentem én is nyerésre állok a palackkal szemben. Persze a körülmények nekem kedveznek. Itt ülök ebben a csótányos szállodában, itt volt életem egyik legrosszabb szállodai élménye. Tavaly valami iszonyúan fontos két napos rendezvényünk volt. A két nap között aludtam itt utoljára. Az hagyján, hogy buli volt a fejem fölött, de hajnalban arra ébredtem, hogy valami tocsog az ablakpárkányon, holott nem esik az eső. Aztán még vagy háromszor. Mit mondjak nem volt jó érzés elképzelni mi lehet az. Igen, igen a felettem lakó vidám fiúk tették ki a habot az ablakon, nyilván valami vírusos betegség miatt… Mondjuk nagyon nem haragudtam rájuk (utólag), mert Etikétől megtanultam, hogy ez csak a rágózás,a dohányzás és az alkohol szerencsétlen együttállása okozza. Istenem ! Fiatalság – bolondság.

Szóval az történt,  hogy ma a robotpilóta vezetett hazafelé Pestről, amikor felhívtam a családomat.  Ilyen család lettünk egyébként. Felkészülünk egymásból mielőtt hazaérünk. Én például abból, ahogy felveszi a telefont a nejem, azonnal tudom mi a helyzet otthon. Idegbaj, vagy angyalszárnycsapkodás; csapkodás vagy békésegymásmellettélés; pofavágás vagy vacsoraígéret. Nyilván Ő is így van ezzel. Szóval ma semleges helyzetet jelzett a szimatom, ebből baj nem lehet. Elfogyott a kávépárna hallom, és az a Te dolgod. Nnna szép. (Mondom magamban.) Ha már meg kell állni, akkor menjünk a Metróba, mert azt a legkönnyebb elérni Győrben. Olyan szinten embertelen az a bolt, hogy az már izgalmas. Komolyan mondom mindig halottszagot érzek, ha bemegyek, mintha a targoncákat is zombinők vezetnék. (Egy zombi egyáltalán lehet nő ?) Ma az egyik ilyen simán kilökött két sor közül, mert neki sürgős targoncáznivalója volt. Jajj ha egyszer mehetnék egy kört rajta… (Disznó ! A targoncán, nem a zombin! Különben is lengyelpiacos mackónadrágban volt…) Szóval, halottszag, zombik, hosszas tanakodás a kávéspult előtt, melyik kerül 20 forinttal kevesebbe, nem mintha nem lenne kurvára mindegy, Gordon úgyis kitol velünk. Tk. azért tartott olyan sokáig választani, mert azon gondolkodtam hol is láttam a múltkor a leárazott borokat. A Mentalista hozzám képest smafu, mert ahogy megvolt a kávé, már tudtam is merre induljak. Kis kitérő a sajtoknál, halpultra csak egy pillantás és már ott is vagyok. Nnnna onnan van ez a Merlot. Jó. Zsibong tőle a fejem, lenyugodtam a taposómalom után. Van élet. Hurráááááá

Jóóóóóóóóóóóreggeeeeeeelt Jááááááááááááámboröööööööööörs ! Dundee haverom olyan frankón megcsinálta a www.jamborors.com -ot, hogy az blogolásért kiált. Amint az eddigi bejegyzésekből is látszik majdnem másfél éve hagytam abba ezt a cuccost, mert meguntam. Az ember csak úgy megissza a borokat, aztán ott marad a nagy semmi. Persze ha olvassák az ember gyerekének írását akkor egész más a dolog. Kedves Jámbor Örs, Bierkáim az Úrban, Elvtársak és Elvtársnők, Baj-, Polgár- és Nemzettársak, Testvérek ! Itt a folytatás. Tegnap voltam 39. Ezt adom magamnak. Isten éltessen mindannyiunkat !

Ma angyal szállt el közöttünk. Végre egy vasárnap, amikor semmi veszekedés, semmi idegbaj, csak nyugalom, nyugalom és nyaugalom. Kaja kész, vasárnap van, délelőtt kinek-kinek Istentisztelet/Mise, napsütés, okos gondolatok. Ünnepi alkalomhoz ünnepi bor. Én értem haza hamarabb a templomból, és az én feladatom volt, hogy a krumplit megsüssem. A krumplisütés köztudottan időigényes feladat, ezért nem csoda, hogy közben fel kellett bontanom az ebédre szánt, kiválóan lehűtött bort. Ilyenkor csak egy pohárral iszom, mert az egyedül, délelőtt elkövetett italozásnak nagyon rossz emlékei élnek bennem. 15-20 éve számomra nagyon érdekesnek tűnt, amikor nagynéném átszólt a szomszéd házból, hogy anyámék menjenek át egy kis délelőtti pezsgőzésre. Akkor igazán semmi rosszat nem találtam ebben, bár úgy emlékszem sose mentek át… Ez a nagynéném pár éve az alkoholizmus következményeként halt meg egy nagyon csúnya időszak után. A fia, az unoktestvérem, emiatt vagy sem (szerintem nagyrészt ezért) heroinfüggő lett. Mivel lejött, rendesen dolgozik, tud beszélni erről az időszakról, számomra az egyik legnagyszerűbb ember lett ő, bármit kérhet tőlem. (De nem kér; ez is jellemző.) Szóval a bort épp csak megkóstoltam, mint az anyatej. Kicsit fanyar utóíz, semmi kén, gyümölcsök dominálnak benne. Megittuk az ebédhez, majd olyan jót aludtunk utána, hogy angyalokkal álmodtunk…

Amikor úgy alakul a sorsom, hogy Pesten kell aludnom, a fertőtlenítőszagú, borzalmasan egyszerű Hotel Zágrábban teszem. Ezek az esték általában ugyanúgy zajlanak. Meló vagy nyolcig a szomszédos munkahelyen, teljesen kilúgozva beülés az autóba, egy kör a városban lehúzott ablakkal fejszellőztetés céljából, majd egy szupermarketben bevásárlás estére. Kaja, csipsz, nyáron 2-3 sör, télen egy bor meg víz. (Egyszer a Virág meg is kérdezte: aztán vettél 1 sört estére ? Mondom: 1 bort. Csak egyet ?!  Hát igen. Van még mit fejlődnöm.) Bemegyek a hotelbe, bezabálok (ezt szó szerint kell érteni, visszagondolva úgy, mintha attól félnék, hogy megjelenik a szobaaszony és elveszi a kicsi ennivalómat.) Megiszom a bort, eszembe jut, hogy megint nem hoztam könyvet, ezért tévénézés éjfélig, Hustler TV, szunya. De most máshogy történt. Egyrészt este felskypeozott egy régi ismerősöm, illetve nem is régi, de már nagyon régen találkoztunk. Az igazság az, hogy egy lányról van szó, és úgy vagyok vele, hogy nem merek belemenni egy találkozóba. Ugyanis rettenetesen félek tőle, hogy ha találkoznánk valami olyan történne, amit mindketten megbánnánk. Nekem ugye családom, Neki is majdnem. Szóval skypeoztunk, megbeszéltük, hogy én ugye itt vagyok az ezerszer utált Pesten, ő meg otthon, felmegyek hozzá, viszek bort, dumálunk. Borvásárlás kész, lelkesedés is, de aztán mégsem. Megéri ez nekem ? Kérdeztem magamtól. Most menjek el, lányhoz, akit igazán nagyon kedvelek és szeretek, majd legyen lelkiismeretfurdalásom, hogy ha úgy alakul a helyzet azért mert úgy alakult, ha nem, akkor meg az elszalasztott lehetőség miatt. Brrrr, megráztam a fejem, és azt gondoltam, ismét nézhetek a tükörbe és ismét elszalasztottam az esélyt, hogy…

Szóval a szállodából felhívtam, hogy kész vagyok, nem megyek, ne haragudjon. Lehet, hogy csak képzeltem, de a hangjából ugyanazt éreztem, amit én is éreztem, hogy jobb ez így… Aztán megittam a bort, ami jó volt, nem is fájt tőle a fejem, kiválóan lehetett fröccsöt is gyártani belőle. Még a Hustler TV előtt lefeküdtem aludni, és mosolyogtam magamban azon, hogy ezzel a lánnyal talán soha nem fogok többet találkozni, mert a mi kapcsolatunk olyan sorsszerű, olyan megfoghatatlan mint az, hogy miért esik jól egy bor és miért nem a másik. Hacsak nem véletlenül, egyszer, valahol…

Amikor a spárban vagyok véletlenül mindig a borpulthoz keveredek. (Már kerestem ennek az okát, de még nem sikerült rájönnöm. Szóval, a boroknál nem túl rég megjelent J.P Chenet. Ott figyel ide-oda mint Sherlock. Amikor először megláttam tudtam, hogy nem úszom meg. Kerülgettük egymást egy ideig, néha meg is fogtam, de a „francia tájbor” felirat mindig helyes irányba terelte a kezemet és visszatettem. Ma viszont történt valami. Miután a tejeken, a zöldségeken túl voltam a mááááásik oldal felől közelítettem meg a borokat. Elég hamar elértem a biztonságérzetet miután elhelyeztem a kosárban egy Légli 333-at meg egy Cserszegi Fűszerest, aztán megláttam ismét. Végigcikázott az agyamban, hogy most megtehetem, hiszen nagy baj már nem lehet. Be is tettem a kosárba, egyet az említett franciából. Nnna ekkor aztán… Amikor párszor karamboloztam autóval (sosem ittasan, ezt kikérem magamnak!) abban a pillanatban amikor megtörtént, mindig kiabáltam magamban, hogy nem!, ez nem velem történik!, nem is igaz!, különben sincs semmi baj! Na ezt éreztem most is. Persze éreztem, hogy ami történt, megtörtént, nem lehet semmissé tenni, vállalnom kell a következményeket. Na most éppen vállalom. Egy Szindbád-paródiában ezt mondanák róla: Ezt a francia bort igazán kedvelem, mert olyan íze van, mint az apósom hordójának szüret előtt, amikor véletlenül kénlap helyett légypapírral égette ki azt. A színe pedig olyan mint amikor csak szintetikus anyagot tartalmazó bodzaszörpöt csinálok a gyerekeimnek, az illata meg kiváltképp könnyet csal a szemembe, hiszen nagyanyám kis piros flakonos alkoholos ablaktisztítójára emlékeztet élénken.