A figyelmes olvasó a címben egy speciális írási technikát érhet tetten. Maga a megfogalmazás is jelzi, hogy azon a bizonyos napon az idő előrehaladtával az ember emlékezete rohamosan csökkent. Arra például tökéletesen emlékszem, hogy Benjivel az obligát Szent István (!) körtepálinka után azonnal áttértünk Öcsém Borára (apropó ! ha tényleg lesz saját borunk, akkor annak a címkéjére ezt írjuk szerintem. Persze persze ! Tudom, címke nélkül is ugyanolyan jó.). Kicsit leszegtük a fejünket, mert a feleségem sültcsirkét csinált, ahhoz meg ugye úgy illik a vörösbor, mint Berényi Klaudia a Csillagvirág klinikára (neeee, ne tegyetek úgy mintha nem tudnátok miről van szó…). Sokat persze nem szégyenkeztünk, főleg mert az a bor igenigen jó. Mint az anyatej. Van néhányszor ilyen bordezsavű velem; hogy azt érzem, hogy olyat már ittam valahol, olyan ismerősnek hat. Mondjuk ez ebben az esetben ez a rendkívüli érzés azért lehet mert már tényleg ittam belőle. Mindegy. A lényegen nem változtat. Bordezsavű márpedig van! Aztán elkezdtünk ilyen üzleti dolgokról beszélgetni. Hogy ennyi pénz meg annyi, meg hogy ilyen index meg alap meg olyan. Eközben szépen csendben eljutottunk a kétes emlékű rozéig. Szóval míg a kezdő Öcsém Borára még abszolúte, a végző rozéra csak halványan emlékszem. Hogy mi volt közben arra meg végképp nem (az üvegeket meg már elvittem a szelektívbe). Így aztán a blogirodalom története számára örök homály marad ez a kérdés. Majd ha kétszáz év múlva a „beszélgetések a parnasszuson” című rádióműsorban azt az egetrengető hírt halljátok, hogy megfejtették a középső bor titkát, semmiképp se higyjétek el! Nincs hiteles forrás! Mert ahogy Benjivel az eset után beszéltem, ő még erre egy hatpalackos etappal is ráerősített. Jut eszembe! Benjikém! A Jóisten éltessen sokáig!