Azt mondják ahhoz, hogy igazán értékelni tudjunk valamit, ahhoz meg kell mártózni a legmélyebb bugyrokban (lásd még: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni vagy hová…). A helyzet az, hogy be kell ismerjük férfias egyenességgel, hogy ez aztán az ételekre és italokra kiváltképpen igaz. Ki tudna ugyanis a maga helyén és teljességében értékelni egy jól sikerült halászlevet, ha nem evett volna pusztítóan rosszat, például olyat amit félhomályban és ittasan készített a barátainak egy távoli múltba vesző alkalommal. A természet és a Fennvaló természetesen igazságos, jóságos és nagy érzékkel oldja fel az ellentéteket, mert hiszen minél rosszabb az étel, annál több az ital és ettől aztán annál nagyobb a barátság is. Arról is meg vagyok győződve, hogy a sommelier akkor tud meggyőzően és hitelesen beszélni a borokról, ha megkóstolta a minőséget mutató skála nulláját elfoglaló tételeket is. Számomra az is tanulságos tapasztalat, hogy ha valaki a rossz minőséget, a hiányt ismeri csak, akkor milyen érzéseket kelt, amikor megkóstolja a jót. Amíg ez nem történik meg, addig nincs olyan nagy baj – legalábbis a lelkünkben -, hiszen ez körülbelül olyan, mint amikor sajnálkozva, – de legyünk őszinték – kissé lenézően (de kicsit azért irigykedve) is gondolunk azokra akiknek például nem telik okostelefonra meg hasonló kütyükre. Lehet hogy ők nem is ismerik ezeket a számunkra oly fontos fétiseket és hülyének is néznének minket, ha rájönnének, hogy mennyire függünk ezektől a már-már haszontalan, az élet lényegéhez és a boldogsághoz olyan keveset hozzátevő cuccoktól. (Félreértés ne legyen, én is pont ilyen vagyok, függőségben vagyok eszközöktől, rám biztos ujjal mutogatnának ezek a boldogok, hogy na nézd, ez nem műhülye, ez igazi…)
A sörrel azért másképp van. A sör megtapasztalt minősége ugyanis nemcsak a készítés precizitásától, a hőmérséklet beállításától, a frissességtől, a komló minőségétől és mennyiségétől – vagyis hideg és kegyetlen fizikai paraméterektől – függ, hanem sok minden mástól is, és ezek sokkal inkább szubjektívek, mint objektívek.
Vegyük például a vöröscsillagos nemzetközi sört. (Remélem nem kérdés, melyikre gondolok…) Rossz? Rossz. Rossz, mert mivel a világon mindenhol gyártják, módszeresen ki van belőle pusztítva minden a gyártás helyére mutató egyediség, ezért is hívják ezeket eurobeernek. Na de egyformán rossz-e, merül fel a kérdés. Az én állításom, hogy nem, hanem azt hogy mennyire rossz, azt meghatározzák a fogyasztás körülményei. Aki ezzel nem ért egyet, annak magyarázatképpen elmondanám a saját tapasztalataimat. Ki cáfolná meg, hogy egy nyári dögmeleg szabadtéri összejövetelen elfogyasztott és meglehetősen drágán vásárolt ilyen típusú sör még mindig sokkal finomabb, mint az Osloban 4000 Ft-nál egy kicsit sem drágábban vásárolt adag, bár a minőségen nagyon sokat javít, ha a fenti összeget a barátod fizeti. Még ennél is is jobb, ha a kérdéses üveget akciósan vetted a hipermarketben és éppen grillezés közben kortyolod, amikor a körülötted lévő levegő hőmérsékletét a pontosan 112 fokon tartott sütőapparát is jelentősen növeli. Ennél már csak egy jobb zöldüveges, vöröscsillagos eurobeer van, amihez a hitelkártyádnak köszönhetően ingyen jutsz hozzá a reptéri váróban, hiszen akkor úgyis izgatott vagy a közelgő kalandok miatt. Összefoglalva tehát a hely határozza meg az érzést, a lét a tudatot, a meleg az ízlést. Hiába, Marx meg Engels azért alkotott valami maradandót.
Hála a már – bűnös módon – emlegetett Istennek és az Ő igazságos törvényeinek, ha van rossz, lenézett és megvetett eurobeer, akkor van másik is. Ott vannak például azok az észak-csehországi sörgyárak, amiket tavasszal sikerült meglátogatnunk a bátyámmal egy szervezett túra keretében. (Erről az útról majd még beszámolok, mert történtek ott szürreális dolgok, elég ha most csak egy szót említek: karalábépálinka.) Megkóstolni egy Svijany-t, vagy egy Primátort az körülbelül olyan, mint amikor átülsz a Skodádból egy Alfa Romeoba. Érzed, sőt tudod is, hogy mindkettő autó, funkcionálisan nagyon hasonlóak, de azt rögtön érzed, hogy ez valami egészen más. Megkóstolni a Svijany-t egyenesen az ászokhordóból csapolva, na az meg olyan, mint amikor az Alfa Romeo-t még be is indíthatod és mehetsz vele egy felelőtlen kört. Aztán amikor megismered egy picit a technológiát, vagy a történetet akkor magadtól is rájössz, hogy miért. Csak egy példa: a Primátor sörhöz nagyjából 30 kilométerről szállítják a vizet, mert azt a sört egy bizonyos forrás vizével kell csinálni, mert azzal lett kitalálva, ezen nem akar se sörmester se tulajdonos változtatni, így nem befolyásolja az sem, hogy mondjuk a gyár odébb költözött a történelem során. Tudom, van, aki most lenéző mosolyra húzza a száját és azt mondja, hogy ugyan már ezek a nagyobb sörgyárak is csak a profit miatt működnek, a kisipari az igazi, ami már itthon is egyre inkább megtalálható. Ezzel én egyet is értek meg nem is, mert egy baj azért van vele, mégpedig, hogy minőségire igen, de mennyiségi sörözésre nem alkalmasak az egyébként igen finom kézműves dolgok. (Lásd még: a mennyiség minőségbe való átcsapása, csak hogy ideidézzük egy picit a dialektikát is Marx uramék mellé.) A téma egyébként fontos, vissza is térek rá később egy másik bejegyzésben.)
Nem tettem még említést a minőségben mélyen a H betűs eurobeer alatt elhelyezkedő – főleg sajnos magyar előállítású – kommersz italokról (pl. Soproni, Borsodi és mindennek a legalja: Kőbányai) amiket én nem neveznék sörnek, ha másért nem hát azért mert például kukoricagríz van bennük, aminek a sörben semmi de semmi keresnivalója nincs. Hagyjuk is őket.
Inkább mintegy útravalóként sörkedvelő olvasóimnak két dolgot javasolnék: 1.) ha sört vásárolsz, akkor olvasd el az összetevőket és ha abban, komlón, árpamalátán, élesztőn és vízen kívül mást is lát, akkor határozottan, nagyon gyorsan és a hozzáértők kis fejcsóválásával és félmosolyával és tegye vissza a polcra az üveget vagy a dobozt. 2.) ha lehetőséged van, akkor látogass át a szlovák vagy az osztrák határ másik oldalára, mert ott csodák-csodája csak rendes söröket lehet kapni, nagyon nem is lehet mellényúlni és mindig van akció. Na amíg ezt írtam annyira megkívántam a sört, hogy most még egy Soproni is jó lenne, de hát még csak dél van és nem hiszem hogy annyira jól esne. Vagy mégis?