Ma megjött Villányból az első idei borcsomagom. Az azért tudató, hogy nem vagyok az a kifinomult boros, például a kerekezéstől meg a pirosbogyózástól meg a gömbölyű savazástól egyenesen frászt kapok nem beszélve arról, ha valaki „tétel”t mond üveg helyett – a „palack”-ot már elviselem üveg helyett… Sokkal inkább nevezném magamat sörösnek, bár ennek persze családi hagyományai is vannak. Írtam már apám munkábajárós diplomatatáskájáról, amit mindig üresen, esetleg egy-két iratot beletéve hordott magával, és aminek a legfőbb tulajdonsága az volt, hogy résmentesen fért bele négy üveg borsodi sör mind hosszában mind keresztben. Haragudott is amikor a sörgyárak elkezdték a békebeli rövidnyakú tömzsi üvegeket hosszúnyakúakra cserélni, mert az keresztben lötyögött, hosszában meg nem fért el. Ott apám egy nehéz döntés előtt állt, hogy ezentúl vagy csak három üveggel vesz hazafelé a kisboltban, vagy új táska után néz. Kitalálható melyik megoldás mellett döntött, én meg nagyon menő voltam apám régi táskájával az osztályban. (Ja egyébként tudjátok miért hosszúnyakúak a sörösüvegek? Mert ha ott fogod a kezeddel, nem melegszik fel a tartalma olyan könnyen. B kérdés: látott-e már valaki sörösüveget nem rendesen és férfiasan a derekán hanem a kényelmetlen, kiegyensúlyozatlan módon a nyakánál fogni? Ugye nem?! Istenem ezzel a felismeréssel milyen customer experience senior expert manager vice president lehetnék én egy sörgyárban… De hát nem hívnak…)
Na de mint mondtam megjött az első idei borcsomagom. (Figyelem! Aki nem akar tanúja lenni a most következő már-már elkeserítő szentimentalizmusomnak és érzelmsségemnek, annak köszönjük, hogy velünk volt, viszontlátásra, kérem kapcsolja ki.) Megköszönve az ittmaradottaknak tehát, ebben a pakkban nekem nem is igazán a bor a fontos, hanem az hogy ez az első. Valahogy számomra az adott évi első bor az újjászületést jelenti, azt hogy bármi volt is elmúlt, itt az új élet, van remény emberek. Persze nem mondom, hogy ezek frissessége, üdesége nem idézi fel a tavaszt meg a nyarat ezeken a ronda és rohamosan rövidülő őszi napokon, ami különösen jó érzéssel tölt el. Én nem tudom összehúzott szemöldökkel és tudományosra mélyített hangon megállapítani, hogy óhhát ez remek / csapnivaló évjárat lesz, akárki meglássa, mert fogalmam sincs miből lehetne ezt megállapítani. Ami számomra pont elég az az, hogy kitöltöm a pohárba, szaglászom egy kicsit, forgatom ide-oda, majd jól megiszom és egyszerűen csak alávetem magam a reménynek amit okoz ez az élmény. Lehet covid, lehet háború, meg embertelen széthúzás itthon és külföldön, soha nem látott acsarkodás lent és fent, bicskanyitogató cinizmus a Várban és tehetségtelen alamusziság a Parlamentben, a szőlő, a nap, az eső, a levegő és persze a hősies borászok teszik a dolgukat. Finoman fogalmazva is pont leszarják ami történik körülöttük, bor lesz, és ha bor van, akkor a többi már megy magától, elvonatkoztathatsz a sok esztelenségtől körülötted.
(Azzal van nekem egy kis problémám azért, hogy nincs olyan, hogy újsör, ha lenne és hozzájutnék, akkor arról is ugyanilyen gyengéden és megindultan beszélnék ígérem. (Illetve van ilyen, csak az nem ilyen évszakfüggő dolog, bár egy cseh sörgyárban egyenesen az ászoktartályból csapolni az van olyan élmény mint az újbor. Sőt.)
Van még néhány dolog ami azért érdekes mert az első. Írtam már az első önálló kocsonyámról, töltött káposztámról, kakaóscsigámról vagy éppen tojásrántottámról, amivel majdnem nemcsak a lakást de az egész házat sikerült felgyújtanom. Szép élmény ez is, bár anyám – ha élne – biztos máshogy kommentálná az enyhén, de határozottan kormos falakat és az átégett függönyt. Ezekben az elsőkben nem az újdonság a lényeg, hanem az, hogy túllendültünk valamin ami valami miatt visszatartott minket. Az újabb próbálkozásokkal egyre jobb és jobb lesz ez eredmény.
Az újbor meg attól jó, hogy új, hogy bor és hogy lesz jövőre is. Ha másban nem, ebben bízhatunk…