Hónap: 2009 július

A múlt hét számomra sokat adott nekem és persze sokat is elvett. A negatív dolgok főleg agysejtekben fejezhetők ki, mert hát ugye nem volt egy egyszerű bevetés lássuk be. A rengeteg pozitív élmény viszont nem is említhető egy lapon bizonyos elvesztegetett szürkeállománnyal. E legpozitívabb persze az, hogy együtt voltunk, jók voltunk (nem loptunk gőzmozdonyt na!) és ismét rájöttünk (én legalábbis) mekkora erő van egy ilyen társaságban. Hogy félszavakból is megértjük egymást, hogy mindenkinek fontos, hogy valóban megértsük, hogy kimondva kimondatlanul észrevegyük: öregszünk bazmeg. Ezt a kategorikus, formájában és tartalmában egyaránt mellbevágó mondatot tudom nem könnyű felháborodás nélkül megemészteni. Az igazsága viszont vitathatalan, hiszen amíg Zalaegerszegen még el-elfogyott  néhány ezer korty sör is, a Balatonnál egyértelmű volt a jobb-rosszabb borok fölényes győzelme. Elfojtott riporteri érzékenységem nem engedte nem észrevenni, hogy a györöki strandon csak és kizárólag fröccsöket ittunk – igaz volt ez a mégoly megáltalkodott ős-sörösökre is, mint Etike vagy jómagam. Azt mondják, hogy a borhoz el kell jutni korban, magyarán öregedni kell hozzá. Q.E.D. : öregszünk bazmeg. Nem lenne erős szabály ez, ha nem lenne kivétel: Barnabás például láthatóan továbbra is sörös maradt, de ez nem csoda, hiszen őt fiatalon tartja a bazseválás, amit egy vérhólyagon keresztül próbált meg Kendére hagyni (merthogy „elvesztette a tengetőjét”) kétes sikerrel és lehet hogy nem is a legjobb eszközt választva. Azért a lényeg a lényeg: ismét együtt voltunk, buli volt, jó volt. Kezdhetjük tervezni a jövő évi buszos görög túrát.

Amikor a csótázmányosban alszom Pesten (figyelem! Kéretik megfigyelni az előbbi jelzőt. Ezt Rebus lányom mondta egyszer talán egy külföldi nyaralás alkalmával. Azt, hogy „csótányos” bárki mondhatja, már-már közhelyszerű fordulatként, de a „csótázmány” más. Olyan, mint amikor Imre bácsi – aki a keresztapám volt és alig ismertem – azt mondta: „faszányosan”. Ma is itt van a fülemben.) Szóval épp jöttem este hét óra felé a csótázmányosba, és éppen túl voltam a napi morfondírozásomon. Ezt mindig eljátszom, akárhányszor Pesten vagyok. Először azon gondolkodom (1. fázis), hogy elmegyek koncertre vagy színházba, ha már úgyis Pesten vagyok – mint katonakoromban. port.hu megnyit megnéz, kiválaszt. Telik-múlik az idő aztán azt gondolom inkább mégis moziba megyek (2. fázis), egy olyan filmre, amire a feleségem úgyse jönne el (nem, nem pornó, Terminátor). Aztán hét óra felé, még mindig a gyárban eljutok ismét oda, ahová mindig: a picsába (elnézést, de enélkül nem lenne hiteles) inkább bemegyek a teszkóba. Veszek kiflit, bort, aztán irány a csótázmányos, evés, Barátok közt, alvás. Ha hiszitek ha nem kedves barátaim, ez minden áldott alkalommal lejátszódik. Szóval ma is ez történt, vettem egy ilyen chileit, ami meglepően jó volt. Igazából fröccsözni akartam, de sajnos ki volt húzva az ásványvizes hűtő az Arénában. Így aztán vadászozás lett belőle. De nem bánom ám, mert eszembe jutott az a történet, amikor Barnabással, Tiborral (vagy más volt, nem is emlékszem) bementünk a győri Csillag büfébe és rendeltünk három vadászt. A tapasztalatlan kiscsaj visszakérdezett, hogy: „Kis vadászt ?” Erre mi hárman olyan spontán és harsány kacagásban törtünk ki, hogy rendesen válaszolnunk már nem is kellett…

Vannak egyszerű dolgok a világon. Tegnap este jöttem hazafelé Pestről és szokás szerint a Kossuth rádiót hallgattam. Pont hazamenős időszakban van a Határok Nélkül műsor. Az iménti mondatra a műsor hallgatása közben jöttem rá, éppen Belek Patlícia beszélt (persze lehet, hogy csak raccsol a csaj, de ennek ellenére a kedvemre való: http://www.riporteriskola.hu/okos/fileadmin/kepek/BerekPatriciac csak kicsit kancsi, de az nem is baj, rádióban, vagy térdelve nem látszik. Elnézést a hölgyektől !) Szóval BP beszélgetett egy kolozsvári csávóval, hogy Ők márpedig magyarul beszélnek. Szóval ekkor jutott eszembe az, hogy az ilyen kérdésekről mennyi politikus beszél, politológus él meg, milyen jó téma sok embernek sok oldalról, amikor tök egyszerű az egész. Kolozsváron magyarul beszélnek, grillezés közben pedig a legjobb a vörösbor és passz. Komolyan mondom, amikor felbontottuk a Dezsi által odapenderített tán horvát levet, azt éreztem: végre megérkeztünk. A másik ami eszembe jutott, hogy a monarchiában is lehetett valami izgalmas, hiszen a burgesz, a krobót meg a magyar veresbor olyan selymesen takarta be kóstolásként elfogyasztott virsliket, húsokat, gombákat és tököket, amire tán más anyag nem is képes. Szóval barátaim az Úrban, azt javaslom törekedjetek észrevenni az egyszerű dolgokat az életben – mint mondjuk a barátság…

Igen tisztelt feleim az Úrban, íme itt a hallgatás vége. Az van ugyanis, hogy a nyár beköszöntével nálam is végleg beköszöntött a sörös időszak. Kicsit meg is hasonlottam mint Láng Béla bácsi a Szentjobb körmeneten (aki nem tudná, az öreg vérkommunista, de jellegileg együgyű laboros volt Győrben, és az ún. rendszerváltás után igazi bencés öregdiákká lényegült át). A meghasonlásom oka az volt, hogy hogyan lehetne egyáltalán egy vállaltan boros blogba sörös időszakban írni. Aztán a gordiuszi csomó egy suhintással átvágódott amikor a fenti mondatot hallottam Benjitől (Ő meg Öcsémtől, meg a többi borásztól, de ez most mindegy). Kicsit ízlelgessétek, forgassátok a szátokban a mondatot és érezzetek rá a filozófiai mélységére és magasságára. Ehhez mindjárt közelebb juttok, ha eszetekbe jut a múlt szombat reggel, amikor mindannyian rájöhettünk, hogy az első pohár az nem esik jól, de annál inkább a többi. Szóval kedves Barátaim ne szégyenkezzetek, ne legyen lelkiismeret furdalásotok, ha sört isztok, mert az nem lenne olyan jó ha Isten nem a mi számunkra teremtette volna. A hétvégi élményeimet később foglalom össze, mert még egy kicsit ülepednie kell mint szegedi halászlé alján a belsőségnek. Abba ugyanis egy kis friss kenyérbéllel nagyot tunkolva nem kis örömben lehet részünk !