2011. november 18. Helyzetfelismerés, gyors döntésképesség, tér- és szférikus látás, kiváló helykihasználás. Egészséges önzés, kis gátlástalanság, a hibákon való gyors túllépés képessége. Széles látókör, bevállalás, nyitottság. Mindezek a tulajdonságok szükségeltetnek ahhoz, hogy az ember egy rendezvény svédasztalnál érvényesülni tudjon. Ez ugyanis az a műfaj, ahol igazából megismerszik az ember kíülről és belülről, alulról és felülről. A rutintalan fogyasztó az beáll a sor végére és mikor pont az orra előtt fogy el a sztroganoff bélszín, akkor egy á-úgysem-kívántam arckifejezéssel megpróbálja szögletre menteni a helyzetet. A közepesen rutinos, a desszerttel kezd, és visszafelé eszi végig a menüt – minden helyszínen elkerülve a tolongást – mondván, hogy úgyis egy helyre megy. Aki ebben a fajtában professzionalizmusra tör, az képes oda-vissza vigigcsinálni a kiképzést, amely nem kis feladat, de hosszú gyakorlással elsajátítható ez a képesség. Az igazán profi sajátja viszont az ütemérzék. Ha valaki látott már bernáthegyit macskát elkapni, akkor tudja miről beszélek. Ez a kutya nem azért képes erre, mert annyira gyors – sőt kimondottan lomha -, hanem mert pont egy ütemmel mozdul hamarabb mint a macska, és látszólag szegény pont a mancsai közé ugrik. Vagyis azt egy konferencián meg kell érezni, hogy mikor következik az a mondat, hogy „most következik az ebéd, jó étvágyat mindenkinek”, és pontosan ez előtt kell a telefonunkat a fülünkre szorítva és sürgős beszélgetést imitálva kiosonni a helységből, az se baj ha feltűnően. Ilyenkor szabad a pálya, mi leszünk az elsők és ha rendelkezünk az első mondatban leírt tulajdonságokkal, akkor valóban a tápláléklánc csúcsán érezhetjük magunkat. Lehetséges taktika az is, hogy fölényesen leülünk egy asztalhoz és kicsit lenéző, de mindenképpen érdeklődő pillantással szemléljük a sorban tolongó tömeget – itt is hasznos a telefon és a rettentő elfoglaltság imitálása -, majd amikor a levesesbödön elől elmúlik a sor, akkor odalépünk és hosszan kevergetve szedünk mi is belőle (hiszen nem kell sietnünk a mögöttünk várakozó miatt, bár igaz, hogy ha erre van késztetésünk, akkor az itt néha előforduló lelkiismeretfurdalás nem illik a svédasztal műfajához.) Felhívom a figyelmet, hogy ez egy kicsit veszélyes taktika, hiszen rosszabb helyeken visszaüthet, lévén kevés az étel mennyisége. Ami még megfigyelhető az az, hogy egyre gyakrabban találkozunk a pincérek humoros megnyilvánulásaival. Sok vendég ugyanis – talán joggal – azt gondolja hogy az egy ilyen kétrészes tálaló izében (cséving) levő étel komponensek össztartoznak. Ezért aztán összerakják a vaníliasodót a töltött káposztával, a diós gubát pedig a grillezett zöldségekkel. Ez az ő bosszújuk azért, mert jattra egy konferencia társaságától nem számíthatnak, de mégis jópofát kell vágniuk hozzá. Végezetül meg kell jegyeznem, hogy ha a fenti megállapításokban szereplő tulajdonságokra és megnyilvánulásokra valaki ráismerne, az kizárólag a véletlen műve.