2011. november 24. Lehet kapni a menzán egy süteményt, amely gyakorlatilag magában hordoz mindent amit a gyerekeinktől tiltani szoktunk. Szinte lehetetlenül édes, a külseje természetellenes színekből áll össze, belül meghatározhatatlan állagú krém van meg valami tészta, amely fűrészporból, szacharinból és technokol rapidból áll. Na én szoktam venni ilyet… Tegnap ebéd közben az egyik kollégám megkért, hogy ugyan legyek olyan jó és mutassam meg ennek a belsejét. A villámat bele tudtam szúrni, de egy pillanat múlva kábé egy olyan világ tárult fel ott előttünk, amire nem számítottunk (lévén a képződmény neve: marcipán gyümölcs). Kicsit meg is fagyott a levegő az asztal körül, mert próbáltuk megemészteni a látványt, amely abból állt, hogy egy sápadt porózus anyagot egy piszkosszürke krémcsík választ ketté a fenti tulajdonságokkal. Az arcokon láttam a döbbenetet, de persze legalább olyan mindentudó és rezzenéstelen képet kellett vágnom, mint amikor egy parfümériában az orrom alá dugott kávészemek közül – amelyről most már tudom, hogy arra való, hogy beleszagoljon az ember a fáradt orrát pihentetendő – gondosan kiválasztottam egyet és jóízűen elropogtattam. Az eladó döbbent arckifejezését látva éreztem, hogy elárultam magam, hogy valószínűleg először vagyok ilyen flancos helyen – s mivel ez az eset külföldön történt – azt mondtam kínomban, némi szakértői attitűdöt magamra erőltetve, hogy nálunk Magyarországon ez a szokás… Persza a PuertoRico-i kiscsaj partner volt abban, hogy ne jöjjek zavarba, visszakérdezett, hogy Magyarország az Európa-e, amire én válaszoltam, hogy természetesen és Európában mindenki nyersen eszi a kávét. (Persze jó eladóhoz híven azonnal megnyugtatott, hogy igen-igen látta is a Spektrumon az erről szóló műsort.) Ezért aztán, ha ma valaki bárhol a világon a parfümériai kávés dobozkák mellett kiskanalat is talál, az kizárólag miattam van… Egy szó mint száz, a marcipán gyümölcs felvágása után mindenféle látszódó döbbenet nélkül megettem a fűrészport a műanyagízű marcipánnal, de azt most nem írom ide, hogy ez milyen reakciókat válthatott ki – szerintem – az asztaltársaságból. Elég hozzá annyi, hogy egy ilyen esetekre tartogatott meglehetős morbid viccel tudtam csak menteni a helyzetet.