2011. november 25. Rákóczi egy nagy túróst! Illetve ha ragaszkodni szeretnénk a történelmi hűséghez, akkor Hákóczi egy nagy túhóst! Ez a mondat a Magyar Vándor című filmben hangzik el, mégpedig Huba (vagy Ruba?) vezér szájából aki a magyar ahistokháciát képviseli és ezt szemléltetendő úgy raccsol, mint Zsófi nagyi – akiről én mindig azt hittem, hogy ezt csak a francia nyelvtanítás miatt gyakorolta be. A már emlegetett
menzán, a marcipán gyümölcs után a másik süti, amit venni szoktam az a rákóczi túrós. (A harmadik az igazi, békebeli PVC tetejű francia krémes, de ezt mostanában nélkülöznünk kell.) Ez a túrós képződmény mindig valami megfogalmazhatatlanra emlékeztetett. Valami kellemetlen, de mégis finom, valami taszítóan érdekes de kihagyhatatlan dolog. A rejtély most, tegnap oldódott meg. Történt ugyanis, hogy Endre barátom meglátogatott minket és velünk ebédelt. Ő azonnal rátapintott a lényegre, mondhatnám, hogy elkapta szarva közt a tőgyit és az első falat után rájött, hogy a sütinek kifejezetten és egyértelműen Domestos íze van. Ezzel a mondattal, mint amikor átvágta Gordiusz az ő csomóját, úgy vágott rendet a találgatások között, és rájöttem hogy mennyire igaza van. Hiába az ő közgazdász agya egész máshogy jár mint az én mérnökim, így a én túlbonyolított és távoli, rég nem érzett ízek utáni módszeres kutatásomat egyszerűen átvágta ezzel a Domestos izével. Persze lehet, hogy ennek is prózai oka van, egyszerűen az, hogy mi itthon hipót használunk.