2011. november 30. A mai rendezvényes-fogadásos ebédnek tulajdonképpen semmi különlegessége nem volt, leszámítva talán az érezhetően frissen készített – tehát nem szárazból főzött – tészta minőségét és állagát, amely egészen kiváló volt. Ennél jóval nagyobb különlegesség volt az, amikor egy régen nem látott, de a látótérbe frissen visszatért kolléga mesteri mozdulattal verte le az – egyébként feledhető minőségű – minirétesekkel teli tányért magára és a földre. A tányér a jól irányzott ütéstől pengett mint a svédacél, ő zavarba jött, mi meg röhögtünk. Igazi jó munkamegosztás nem? Igaziból persze ma nem erről akartam írni, hanem egy olyan témáról, amely már napok – mit napok! hetek! – óta érlelődik bennem, de korántsem olyan amit el lehet hamarkodni. Nincs szó másról, mint Tibi kollégám kolbászáról. Nem, kedves olvasó, itt most nem lesz szó semmiféle hirtelen jött ötlettől vezérelt coming-outról, sem a magam sem a kollégám részéről, vagyis senki ne keresse a videómegosztókon a felnőtt kategóriában a Tibi és a kolbásza címkét. Ezzel gyökeres ellentétben szarvaskolbászról van szó, de abból aztán olyanról, ami mellett érdemes elidőzni. Merthogy a kolbász az egy különleges kategória. Fussunk végig egy pillanatra a szuper hiper és egyéb marketek választékán, bár erre sok szót nem érdemes pazarolni. A helyzet ugyanis az, hogy egyik rosszabb mint a másik, vagy nincs, vagy fűrészpor, vagy valamilyen meghatározhatatlan savanykás íze van, illetve szerencsés eset az ha valaki szereti a csípőset, mert abban a műfajban van egy-két említésre érdemes (mondjuk azt meg nem lehet kapni). Aztán ha ne adj’ isten ráakadnánk valamilyen ehető ízűre a prémium (értsd 2500 Ft feletti kategóriában) akkor meg az érthetetlen módon odakerülő csomók, cafatok – magyarul gamók – miatt lábad könnybe a szemünk. Na de a Tibi szarvaskolbásza az nem ilyen. Az olyan, amiért muszáj éjszaka felkelned és harapnod belőle, aminek nemcsak az íze, de a látványa is már maga a bűnbeesés. Ez az a kolbász, amiért még a gasztroszomnambulizmusban való szenvedést is érdemes a családunkkal elhitetni (tehát, hogy az ember azért nem fogyókúrázik, mert egyébként alvaevő, vagyis reggel a konyhában nyitott hűtőt és üres kolbászos zsírpapírokat talál, azért pedig senki nem felelős, amit alvás közben csinál <<a fogalmat a kedves bátyám találta ki, de az (ál)tudományos nevét én adtam neki!>> Az egyetlen probléma ezekkel a fajta tüneményekkel az, hogy valóban tünemények. Nem lehet rá számítani, hiszen csak akkor van ha Tibi szól, nem olyan amire mindig számítasz, vagyis az újra és újra való megtapasztalása már-már ünnep számba megy. Talán ez a legszebb benne!