Kedves Olvasók! Itt a vége. A Bálnával az elmúlt hónapokban elmeséltem mindent ami az eszembe jutott a gyerekkorunkból, a rokonokkal, barátokkal közös élményekből, nem kevésbé az ezekhez kapcsolódó ételekről, italokról. Ez a tény – tudniillik, hogy vége van – két nagyon egyszerű dolgot jelenthet. Vagy meglehetősen ingerszegény környezetben nőttünk fel, hogy csak ennyire futotta, vagy öregszem és mindössze ennyire emlékeztem ezekből. (Azért az utóbbi sokkal valószínűbb…) Most a Bálnát elküldöm, hadd úszkáljon kedvére a számára olyan kedves hideg tengerekben, mostantól hasonlítsa hozzá más a kövér tyúkjait.
Azért is itt a vége, mert hiába volt csodálatos csirke curry pár hete a legkedvesebb szomszédaim jóvoltából. Erről mindössze annyi jutott eszembe, hogy amikor először voltam a Szigeten életemben és annak is a nulladik napján, akkor – mivel csak pár büfé volt nyitva, például egy vega-indiai – az előttem sorban álló hölgy azt mondta az estére ugyan már fáradt, de az első napon még lelkes kiszolgálónak, hogy valami olyat szeretne, amiben nincs rizs és curry, ja és nem csípős és hüvelyest sem tartalmaz, mert attól felpuffad. A pult másik oldalán álló srác három nap múlva már csak feszülten legyintett volna, hogy ne tartsa már fel a sort, de aznap még mosolyogva nyújtotta felé a fogpiszkálókat tartalmazó, ám félreismerhetetlenül kupicás poharat mondván, hogy ezek közül választhat.
Nem utolsó sorban azt sem szeretném, hogy a Bálna az elsunnyogott (értsd: szép lassan abbahagyott, majd törvényszerűen elfelejtett, csak egy nagy kérdőjelet maga után hagyó) blogok sorsára jutna.
Szóval ennyi. Köszönöm hogy olvastátok, hogy szerettétek. Egyszer a Bálna még visszatér valami egészen más formában, de hogy mikor, azt nem tudom. Addig is emlékezzetek rá jó szívvel.