Talán nem éri meglepetésként a kedves olvasót, ha azt írom, hogy a grillezés és nemkülönben a grill ételek kiemelkedő helyet foglalnak el a szívemben (óh ez ahztán szhép vholt…). Ha jobban belegondolok, bárhol is laktunk, mindig volt kisebb-nagyobb, kicsit profi vagy egyáltalán nem profi grillező cucc a kertben, vagy valahol a közelben. A Prepare-2-50 program egyik elemeként idén megvettem éltetem első professzionálisnak tekinthető apparátját. Itt azért tartozom egy rövid magyarázattal. A Prepare-2-50 program nem más, mint annak az időszaknak a terve, ami a 49, születésnapomon kezdődött és az 50.-ig tart és az a célja, hogy egyrészt túléljem az 50.-et, másrészt elő- és felkészüljek a minden valószínűség szerint az A-nál sajnos lényegesen rövidebb B oldalra. A 49. születésnapomat Bandival kellőképpen megünnepeltük az emlékezetes észak-csehországi sörtúrán és az a célunk, hogy ugyanezt tegyük az 50.-en is, akkor majd talán Ausztria nyugati végében. Na de mindent a maga idején… A Prepare-2-50 szerves elemévé vált a nemkevésbé emlékezetes 25. házassági évforduló is, de erről meg már írtam.
Az eddigi grill eszközeimről elmondható, hogy csúnyán végezték. Emlékszem egy tescos változatra, amit sok-sok gasztronómia waterloo átélése, sőt elszenvedése után a maradék félig elégett faszénnel együtt vittem fel mérgemben a padlásunk süllyesztőjébe (helyre kis képzavar, nem mondom) itt-ott elhintve belőle pár hamukupacot a feleségem nem túl őszinte mosolya mellett. Onnan egyébként akkor került bele egyenesen a lomtalanító konténerbe, amikor felújítottuk az emeletet és ezzel együtt megszüntettük a padlást. Aztán jött az, hogy vettem nagyon drágán egy nagyon nehéz, műkőből készült bográcsozó-grillező építményt, ami ugyan három darabban volt, de így is alig tudtam becipelni. Na ez aztán remek dolog, bográcsozni lehet vele elég jól, de grillezésre tökéletesen alkalmatlannak mondható.
Ezek után a felesleges és néha nagyon drága epizódok után eljött a nagy nap és megleptem magam egy valódi Weber gömbgrillel, amiről addig rengeteget hallottam. A vásárlást ugyanis megelőzte a feliratkozás egy sokak által ajánlott csoportba, ahol rengeteg rendkívül profi tag van és remek ötleteket adnak. Ebben aztán nem csalódtam. A posztokban csak úgy röpködnek a mag- és rácshők, nem beszélve a rubokról, amikről nemrég még azt sem tudtam hogy léteznek. Komoly viták alakulnak ki, hogy a szegy az milyen maghőnél jó vagy ha ezt és ezt túlléped, akkor már cipőtalpat vacsorázol, illetve, hogy 8 mm-es acél-falvastagság és másfél tonna alatt van-e valamirevaló smoker, vagy az ilyenek csak a gyengék nem túl izgalmas játékának tekinthetőek. Majdnem el is ment a kedvem az egésztől, mondván nekem se türelmem, se tudásom nem lesz így használni a készségeket és el is neveztem ezeket a kollégákat grillsznoboknak, akiket amíg világ a világ én csak alulról nézhetek és csodálhatok – persze csak jelképesen.
Na de a lényeg, hogy Weber úr megérkezett és napokig méregettük egymást, ő csak lesett engem a 4 szellőző szemével én meg az ablakon keresztül próbáltam felmérni a szokásait. (Hát nem sok mindent csinál, csak áll ott az egy lábával és a két kerekével…)
Egyiké hétvégén aztán nekiálltam. Arra gondoltam, hogy először csak úgy simán grillezek ezt azt, ahogy régen szoktam, pácolt csirkét, oldalast, zöldségeket, netán sajtot. Ezt a grillsznobok kicsit lenézően direkt hő használatának mondják, és szerintük legfeljebb arra jó, hogy kérget süssünk a marhahúsra a 6-8 órás alacsony hőmérsékletű füstölés előtt. Weber úr azt gondolhatta, hogy mindjárt megmutatja ki itt az igazi főnök, mert elég szeszélyesen viselkedett, hol felment a hőmérséklet 400 fokra, hol meg majdnem befulladt az egész, mint a csernobili atomerőmű, a túlzott xenonfejlődés hatására. Néha annyira túlzásba vitte ezt a nyegle működésmódot, hogy komolyan azt hittem, hogy Weber úr nem is úr, hanem minimum egy házsártos vénlány ebéd előtt. Azt nem mondom, hogy a grillezőm hőszabályzása ugyanolyan nehéz mint egy nukleáris reaktor teljesítményéé, de igencsak kevés választja el tőle.
Élet és nevelési filozófiám egyik sarokköve, hogy ételt ki nem dobunk ugyebár, úgyhogy végül mindent megettünk, de azért pár tételnél nem volt száz százalékosan őszinte a mosolyom. Mindezek után végiggondoltam magamban a történteket és eldöntöttem, hogy egyszerűen nem egyezhetek ki a Weber mester által felajánlott döntetlennel, hanem igenis én is grillsznob leszek. Rendeltem is gyorsan egy kétcsatornás hőmérőt a kínaiaktól és megtanultam mindent amit tudni kell. Ma már tudom mi a rub és hogy a sertés melyik alkatrészének milyen hő kell, sőt azt is, hogy mi az a snake módszer. Amikor mindez megvolt újra nekiálltam. Vettem csülköt, ebből nagy baj nem lehet. Az eredmény sokkal jobb lett, úgy csüngtem a hőmérő kijelzőjén, mint jobb sorsra érdemes valaha élt költők anyjuk ajkán, tapogattam, nyomogattam ahogy azt tanultam a kapcsolódó videókból. De valami még mindig hiányzott.
Az újabb tapasztalat után megittam egy-két sört egy kis Benji barátom-féle pálinkával súlyosbítva és azt hiszem hogy megtaláltam a helyes utat. Azt mondtam magamban, hogy pokolba a kínai hőmérővel meg minden más haszontalansággal, inkább a rutinomra és a weber tetejébe épített a grillsznobok által csak gúnyosan kinevetett műszerre hagyatkozok. Maximum. (A történeti hűség kedvéért megemlítem, hogy természetesen a valóságban nem azt mondtam magamban, hogy: a pokolba, hanem egy másik p-betűs szót, ami akkor sokkal jobban odaillett.)
Hát kérem szépen az eredmény nem maradt el és nem marad el azóta sem. Úgy érzem magam, mint Luke, amikor meghallotta a fejében az öreg Obi-van Kenobi hangján, hogy Luke, bízz az erőben (magyar hangja: Szabó Ottó) Vagy valami ilyesmi…
Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy ne legyen grillsznob, hanem bízzon a rutinjában és az ízlésében. Biztos hogy jobban jár, hiszen mint tudjuk a szakácskönyv is csak inspirációnak van előttünk, ha túl görcsösen ragaszkodunk a szakirodalomhoz, akkor biztosan elrontjuk és az meg nem jó senkinek…