Egyszer – talán középiskolás lehettem – találtam apám asztalán egy fura listát. Illetve ez így nem pontos. Apámnak nem asztala volt, hanem „sarka”. A lakásunkban volt a nagyszobában egy ilyen kis beugró rész, ahová a hatvanas évek kreatív tervezője egy beépített szekrényt álmodott. Nagy ötlet volt, az előlapja szépen belesimult a fal síkjába, nem pedig kiállt, mint egy hagyományos – bár akkor szintén nagyon divatos, úgynevezett szekrénysor, amiből gyakorlatilag háromfélét lehetett kapni, de különbség azok között sem volt igazán. Szóval ez a beépített szekrény szuper volt, igaz kicsit nyikorgott az ajtaja, meg hát meg is kopott az évek során. A közvetlen kiváltó ok nem tudom mi volt, de egyszer a beépített szekrénynek mennie kellett. Nem emlékszem, hogy mikor és főleg hogyan lett kiszedve, de ki lett és csak a hűlt, ám jól látható helye maradt meg a lakás kellős közepén. Na ez lett apám sarka. Került oda egy íróasztal és egy plafonig érő, saját kezűleg készített könyvespolc. Anyám persze szkeptikus (sőt talán enyhén kishitű) volt és azt mondta, hogy na szép ez a sarok, de szerinte tök fölösleges, mert apám sokkal jobban szereti házikabátban borozgatva zörgetni az újságot a kedvenc foteljében mint íróasztal fölött görnyedni úgyis teszi azt eleget a Gyárban. Apám persze nem hallgatott rá, de már-már úgy látszott, hogy anyámnak – mint általában – igaza lesz. Csak az íróasztalon gyűltek az iratok, de sosem ült melléjük. Apám biztosan azért hozta haza ezeket, hogy hétvégén dolgozzon rajta – de sose tette ezt, vagy csak nagyon ritkán.
Aztán valami megváltozott. Az egyik szombaton amikor felkeltem, apám ott ült a sarokban és valamit írt. Amikor kérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta, hogy „szervezkedik”. Igen, ez a helyes kifejezés, hiszen ő igazából azt mondta még a tervezés fázisában, hogy azért kell neki a sarok, hogy legyen hol szervezkedni. Na ez a szervezkedés nem azt jelentette, hogy egy titkos szocializmus- és kommunizmusellenes összeesküvés titkos vezetője volt apám és a sarokban írja a lelkesítő mondatokat a titkos imperialista sejt tagjainak, hanem ez a szó a mi saját szótárunkban simán csak a gyári iratokon való munkálkodást és műszaki egyetemi halál bonyolult tanulmányok írását jelentette nyomástartó edényekről vagy mikről.
Na jó. Ha szervezkedik, hát szervezkedik – gondoltam és néztem tovább a Vizipók csodapókot a tévében és ettem a vajasmézes kenyeret tovább. (Jól van na egy középiskolás visszamehet hétvégén egy pár évet nem?!)
Ezt az esetet természetesen rövid úton el is felejtetettem. Jó pár évvel később, a román forradalom idején, amit úgy néztünk a tévében mint valami akciófilmet, egyszerűen nem hittük el, hogy ez igazán történik valahol és sokkal közelebb minthogy az biztonságos volna éppenséggel. Sokkal ijesztőbb volt hallgatni élőben a rádiót, ahol közvetítették az eseményeket. Na azt már elhittük és féltünk is nagyon. Abban az időszakban én már kollégista voltam vagy négyszáz kilométerrel odébb és meglehetősen ritkán jártam haza.
Egy ilyen alkalommal valamiért megakadt a szemem egy spirálfüzetből kitépett lapon apám sarkában. A papír egy picit mintha meg lett volna sárgulva és kétségtelenül apám ceruzával írt sorai voltak rajta és szemmel láthatóan egy lista volt. Apám írása egyébként eltéveszthetetlen volt. Nagyon sok apróbb-nagyobb dolgot tanultam tőle. Például azt, hogy mindig legyen nálam valamennyi pénz, vagy azt, hogy az igazságnál, illetve a saját igazságérzetünk kielégítésénél nincs fontosabb ebben az életben, vagy azt, hogy a családi nyugalom megtalálása és fenntartása bármilyen megalkuvást megér. Azt is tőle tanultam, hogy hogyan kell szépen írni a ceruzával. Ezt most elárulom. Apám úgy írt, hogy mindig amikor felemelte a papírról akkor fordított kb. 90 fokot rajta (a trollok kedvéért: a hossztengelye körül) és ezáltal a következő szót már grafithegy kicsit szögletesebbé kopott felével lehet írni, ami sokkal szebb és élesebb nyomot hagy mintha nem végeznénk ezt a műveletet. (Az a rossz hírem van kedves olvasó, hogy ettől a pillanattól fogva Te is így fogod használni a ceruzát, ha eddig nem így tettél. Bocsánat, illetve szívesen…) (Még egy megjegyzés kell ide: természetesen hagyományos ceruzáról van szó, amit egyébként apám mindig bicskával faragott meg nekem, és ezért valahogy sokkal érdekesebb volt, mintha én hegyeztem volna ki az erre a célra készült szerszámmal.)
Na de vissza a listához. Ilyenek voltak rajta: 5 kg liszt, 2 liter olaj, 10 darab vegyes ételkonzerv, 20 darab hús- és májkonzerv, pálinka, gyufa, száraztészta, kétszersült, cukor, cigaretta, jód, sebkötöző és még jó néhány dolog ami a túléléshez szükséges lehet. Szemmel láthatóan a lista azért készült, hogy ha elkezdődik amitől annyira félt világéletében, vagyis a háború, akkor legalább emiatt ne kelljen kapkodni, jobb a feltétlenül szükséges bevásárlandókat nyugodtan végiggondolni és ezzel is felkészülni a legrosszabbra.
Persze aztán beszéltünk róla, elmondta a saját – leginkább ötvenhatos – élményeit és hogy ez a lista már évekkel ezelőtt készült – talán pont akkor amikor nekem érdekesebb volt a Vizipók mint az ő szervezkedése. Megértettem az okot, de igazán elfogadni sosem tudtam. Egyszerűen nem hittem el, hogy engem egyszer közvetlenül veszélyeztethet háborús helyzet, hiszen itt vagyunk az Európai Unió előszobájában meg a NATO-ban, ami a legjobb módja a vész elkerülésének. Különben is ki akarna ilyet a 20. században. Hülyeség.
Ma, 2022 tavaszán nem kell ilyen listát írni. Felesleges. Nincs rá szükség, két ok miatt. Egyrészt százával lehet letölteni számtalan helyről készen hasonlókat, illetve ha beindul az az őrült, akkor már réges-régen mindegy. Csak egy dolog miatt kellene mégis elindulnom megvenni az apám listáján levőket. Amilyen szerencsém van, amint kifizetem a boltban ezeket a cuccokat, rögtön kitörne a világbéke és ennyit azért megspendíroznék Európa kedvéért.