Hónap: 2007 szeptember

Egyszer valami zenecsatornán megkérdezte a nem kicsit intelligens riporter egy sztáregyüttes tagjaitól a következőt: először a zenét írjátok meg, és utána a szöveget, vagy először a szöveget, utána a zenét ? Erre a következő válasz jött: van úgy, hogy a zenéhez a szöveget, de gyakran a szöveghez a zenét. Ezzel eltelt mintegy 3 perc műsoridő, tehát már megérte, mert sok információtartalma nem volt, de az nem is fontos, mint köztudott (Safranek, maga gúnyolódik velem !). Na de miért is jutott ma ez eszembe ? Bort az ember az ételhez választ. (Pont. Ez egy alaptétel, és ma sem változott meg.) Nade. Ma a két gyermekem valami zsúrra ment, aminek vannak persze jó oldalai is, de kevésbé jók is. Például ajándékot kell venni, amihez köztudottan (Safranek!) a legjobb hely a Tesco. Csoki, díszzacskó, virág, 10 perc az egész. 10 perc, ha nem jut az ember eszébe, hogy hetek óta ott figyel a hűtőben egy palack Légli Blanc, amit meg köllenék inni. (Köllenék: így mondják a Soproniak). Szóval így alakult, hogy vettem 6 kacsacombot, megsütöttem de büszke vagyok rá, és még most is van a Légliék borából. Kicsit kénes ha megmelegszik, de nem baj. Friss, finom, főleg a kacsával. Lassan be is fejezem, mert a bort is megköllettem inni.

Szóval mégis igaz. Megmondták már nagyon bölcs emberek, hogy félig berúgni márpedig nem szabad. Valamikor a nyáron egy szokásos uccabulin borozni kezdtem. Nyáron ritkán teszem ezt, azidőtájt általában sörözöm. (Persze nyithatnék egy sörblogot is, de annak nincs teteje, mert ott mindig csak arra emlékszem, hogy iszonyúan jól esett, és az hogy éppen milyen sört veszek, csak a boltban érdekes.) Szóval boroztunk, valami jó vörösbort, de olyat amit kimérve lehet kapni a jobb pincékben. Idő előtt haza kellett mennem, és pár óra szendergés után valószínűleg letüdőztem a feljövő gyomorsavat. Na iszonyat volt. Taknyom-nyálam egybefolyt és kábé olyan érzésem volt mint amikor valakit hátba vágnak egy szívlapáttal, de nem tud elesni mert két centire van tőle a fal. Nem tudom miért van ez, nyilván bennem van a hiba. Nem kívánom senkienk az biztos. Ez mondjuk májusban volt, azóta nem is ittam bort. De most, hogy itt az ősz, ez megváltozott. Figyelj …

Mondom, megváltozott a helyzet. A feleségem ma kivett a mélyhűtőből egy ipari mennyiségű adag májat. Hohó, gondoltam resztelt máj, ezer éve nem ettem. (Persze a Zsámboki az oka, mert ő csigázott fel azzal, hogy elmeséte, hogy csinált csirkemájat.) Persze hagyma az nem volt itthon, pedig a resztelt májnak köztudottan az a lényege. Irány a Tesco, hagyma, fogkrém, kenyér stb. És ott, miközben szlalomoztam a kínálópultok meg az ásványvízhegyek között, úgy éreztem magam mint Winston az 1984-ben, amikor fondorlatos módon végre sikerült Juliával elmenni az erdőbe és ott másodszorra – mikor igazán úgy érezte – megörtént a dolog (ha érted mire gondolok…). Azt éreztem, hogy halálfélelem ide vagy oda, a májhoz MINDENKÉPP vörösbort kell inni. A gondolatot tett követte, és hála a Tesconak találtam egy pultot, ahol (nem lejárt szavatosságú) leárazott külföldi borok voltak. Ott vettem ezt. Mondhatom nagyon jól esik. Erős mint az igaz szerelem, ‘csíp’ mint a hot ketchup, de iszonyú finom. A májjal nagyon jól harmonizál (na, milyen szavakat tudok ?!) és fél üveg után kezd homályosodni a kontaktlencsém. Olyan mintha szívlapáttal hátba vágnának, de az utolsó pillanatban mégsem a rajtam csattan. Remélem éjszaka sem fog…