Mondom, megváltozott a helyzet. A feleségem ma kivett a mélyhűtőből egy ipari mennyiségű adag májat. Hohó, gondoltam resztelt máj, ezer éve nem ettem. (Persze a Zsámboki az oka, mert ő csigázott fel azzal, hogy elmeséte, hogy csinált csirkemájat.) Persze hagyma az nem volt itthon, pedig a resztelt májnak köztudottan az a lényege. Irány a Tesco, hagyma, fogkrém, kenyér stb. És ott, miközben szlalomoztam a kínálópultok meg az ásványvízhegyek között, úgy éreztem magam mint Winston az 1984-ben, amikor fondorlatos módon végre sikerült Juliával elmenni az erdőbe és ott másodszorra – mikor igazán úgy érezte – megörtént a dolog (ha érted mire gondolok…). Azt éreztem, hogy halálfélelem ide vagy oda, a májhoz MINDENKÉPP vörösbort kell inni. A gondolatot tett követte, és hála a Tesconak találtam egy pultot, ahol (nem lejárt szavatosságú) leárazott külföldi borok voltak. Ott vettem ezt. Mondhatom nagyon jól esik. Erős mint az igaz szerelem, ‘csíp’ mint a hot ketchup, de iszonyú finom. A májjal nagyon jól harmonizál (na, milyen szavakat tudok ?!) és fél üveg után kezd homályosodni a kontaktlencsém. Olyan mintha szívlapáttal hátba vágnának, de az utolsó pillanatban mégsem a rajtam csattan. Remélem éjszaka sem fog…