Ma lenne Apu, Miska, Misi papa, Misu bácsi (ki hogy emlékszik rá) 72 éves. Egész nap – eléggé el nem ítélhető módon – ez járt a fejemben. Végig azon morfondíroztam, hogy mi a jobb: meghalni úgy, hogy magamnál vagyok, el tudom látni magam, tudom mi történik körülöttem, de nem vagyok még 70 sem (ráadásul látom, hogy akiket szeretek, azok megállják a helyüket az életben), vagy élni akár 90 évig magatehetetlenül, kizárólag gondot okozva a szeretteimnek. Én az elsőt választanám a magam részéről. Persze ha arra kerülne a sor, hogy jön az Isten és megkérdezi ugyanezt, nyilván, gyávaságból, megalkuvásból biztos bármit megígérnék még egy kis életért. Nyilván azért Ő tudná mi a valódi igazság. Ma vettem a Tescoban egy üveg Bikavért. Ez volt az Öreg egyik kedvenc bora. Itt van előttem: hazajött a TVK-ból, az aktatáskájáből elővett egy üveg ilyet, ingben, nyakkendőben, cipőben leült a fotelbe és csak bámult maga elé. Ezt ekkor még nem is értettem, de most már tudom. Nem csak az fárasztotta el halálosan, hogy minden nap 4.50-kor kelt, hanem leginkább az, hogy végső soron több tízezer ember élete függött attól, hogy jól csinálja-e a dolgát vagy sem… Papa, nyugodj meg, itt lenn hál’Istennek semmi újság…