A címben található párhuzam nem egyszerű. Ahhoz, hogy eszembe jusson kellett is az a 3 sör amit már megittam a nagy meleg tiszteletére, illetve a negyedik, amiből most készülök Bélabácsit csinálni. Szóval a rántott sajtról mindig fiatalkorunk egyik kedvelt és kultikus helye a győri Dunakapu Ételbár jut eszembe. (Istenem! Nincsenek is már ételbárok…) Szóval ezt a helyet sűrűn látogattuk megboldogult lány és legénykorunkban ivás és rendszerint evés céljából. Józsi barátunk útközben mindig elhatározta, hogy ma NEM eszik rántott sajtot, hanem valami mást. Mindegy mit, de NEM rántott sajtot. Irgum-burgum. Megérkeztünk, leültünk, pincér, étlap. Pincér vissza, rendelés (én 2 személyes fatányéros, Barnabás, Etvasz 1 tojásból rántotta stb.), jön Józsi, aki annyira belemerült az étlapba, hogy a pincér kérdése hozza fel alfából, olyannyira, hogy csak azt tudja mondani: rántott sajt. És ez így ment minden alkalommal. Nnna így voltunk valahogy az ouzóval. Nekem volt vagy két éve egy afférom az említett itallal, nem részletezném, a lényeg, hogy olyan szinten rúgtam be tőle, mint se előtte, se azóta soha. De ez Görögországot nem érdekli. Azt már említettem, hogy öreg Melissa mielőtt még kiszálltunk volna az autóból, biztosított bennünket az esti ouzózásról, de ez után is úgy voltunk vele, mint Józsi a rántott sajttal. Legyen az este a beach bárban, vacsora Kosztasznál, vagy olyan helyzet, mint az obligát déli gyros megvásárlásakor, amikor a második alkalommal a rendelést felvevő nőci olyan elfogulatlanul és magától értetődően tett elém egy poharat és löttyintett bele az ánizspálinkából, mintha legalábbis én lennék a húsbeszállítója már vagy húsz éve. Szóval, mikor közeledett a rendelés, mindig megfordult a fejemben, mit is kellene inni, mondjuk egy Jameson-t ami mindig beválik, vagy egy dzsintonikot, ami bár buzis, de üdít-frissít mint a limonádé, a vége mindig az lett, hogy two ouzos please. Jég, tejszerű átlátszatlanság, titkok és ígéretek. Valahogy mindig ilyen hangulatom lett az ouzotól. De nem bántam meg sosem.