Kolbász és környéke

wp_20150131_027Van a világon egy csomó megmagyarázhatatlan dolog. Komoly emberek által iszonyú pénz felhasználásával készült komplett filmsorozatok szólnak erről. Például hogyan lehet az, hogy mindannyian tudjuk mi az az ufó, de mégse látott még sosem olyat senki, vagy hogy én például amikor hazaérve kiszállok az autóból azonnal megérzem ha nincs otthon sör és egyrészt egy jeges kéz érintését érzem a tarkómon, másrészt pedig olyan csalódás fog el, mint amikor az orrom előtt viszik el a hentesnél a már kinézett marhalábszár darabot amellyel az üzletbe való belépéstől eltelt mindössze néhány percben bensőséges, már-már gyengéd érzelmi kapcsolat alakult ki a minket elválasztó üvegtábla ellenére. Számomra az egyik ilyen leginkább megmagyarázhatatlan dolog az, hogy egy disznóba mintegy önmagába visszacsomagolt, összevágott és némileg megfűszerezett különböző testrészekből származó hús, amelyet a csomagolás után különböző minőségű és mennyiségű hőhatásoknak teszünk ki a füstöléstől a főzésen át a zsírban sütésig mitől olyan szemérmetlenül és semmihez nem hasonlíthatóan finom. Ha nem lenne világos, a kolbászról beszélek. Sőt nem csak a kolbászról, hanem a szalámiról is szó van, de mindenképpen a valódiról, amely minimum kisipari, de még inkább házi.

A kolbásszal sokunknak mondhatni bensőséges a kapcsolata. A tapasztalatom szerint a műszakiféle embereknek kiváltképpen. Ennek az okára akkor döbbentem rá, amikor egy baráti kolbásztöltés közben a hús fűszerezésének folyamata alatt, amikor éppen könyékig voltam a darált húsban és volt időm elgondolkodni ilyen emelkedett dolgokról. Mert ha belegondolunk mi is történik ekkor. A sok strukturálatlan, sokszínű, sokak számára undorító, zsíros masszából egy geometriailag is értelmezhető, SI mértékegységekkel is bátran leírható rendszerezett végterméket kapunk, amely tulajdonképpen minden mérnöki munka eredménye. Például egy építőmérnök is azt szereti látni, hogy a strukturálatlan, ömlesztett cement és homok halmokból hogyan lesz egy derék és egyéb szögekkel leírható házfal, amelyben az eredeti anyag talán már fel sem ismerhető. Mindig csodáltam az üvegfúvókat is. Egy forró, furcsán folyó sűrű anyagból egyszerű szerszámok segítségével olyan eszközt állítanak elő, amelyből például inni lehet. Például sört, amely még inkább emeli a csodálatunk szintjét.

A következőkben felsorolom milyen kolbászt nem szeretek:

A fenti felsorolás rövidségéből kitűnik, hogy nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik kedvenc ételemről van szó. Szeretem a bajor világos színűt, de szeretem azt a fajtát is amelyiket csak valódi könnyek között lehet megenni olyan csípős (ennek a kolbásznak van még egy titkos fegyvere de azt csak az elfogyasztás másnapján veti be, de akkor annál kegyetlenebb módon). Szeretem azt, amely nem is sertésből készül, hanem mondjuk szarvasból, de mind közül az a legjobb amelyiknek a készítésében én is benne vagyok.