… Tóth Marival – mondhatnám fitogtatva a klasszikus műveltségemet, de hát nem éppen ez volt a terv. A terv ugyanis az volt, hogy először életünkben kipróbáljuk ezt fajta nyaralást is, amiről eddig csak olvastunk és az ismerőseinktől hallottunk. Eddig mindig vagy úgynevezett önellátós, reggelis, legdurvább esetben is félpanziós üdüléseket választottunk. Nem volt ezzel baj, de hát mindig csillagászati mennyiségű pénzt költöttünk el és leginkább kajára. Mindig volt egy olyan étterem, amit még nem próbáltunk ki és ami mellett napközben elmentünk, ahol egy hozzánk hasonló család csodálatra méltó haltálakat evett, összefuttatva a szánkban az összes nyálat. Az elhatározás már körülbelül februárban megérett, így felütöttem hát a booking.com-ot és megnéztem, hogy a kedvenc görög helyünkön (már vagy négyszer voltunk ott, így méltán nevezhetjük a kedvencünknek – pici zsákbamacskának tűnt, hogy utoljára vagy hat éve, de ezen könnyedén átsiklottunk…) van-e all-inclusive ajánlat. Hát volt. Nagyon étvágygerjesztően és csábítóan voltak leírva a következők (kicsit leegyszerűsítve): reggeli, ebéd, vacsora svédasztalról, reggel 10-től este 11-ig kávé, gyümölcslé, víz korlátlanul, délután 1-től sör, bor, helyi alkoholos italok (értsd: ouzo, tsipuro) szintén korlátlanul, délután fagyi, és snack, mindez megspékelve azzal, hogy ezek elérhetősége hol a szobánkhoz közeli pool-, hol a tengerparthoz közeli beach-bárban áll rendelkezésre. (Ez utóbbi kitételnek – mint kiderült – különös jelentősége van, mert amikor első este a szobánk teraszán a szerencsés megérkezés örömére megejtett kártyaparti közben leugranál egy sörért a 10 méterre lévő – és nyitva tartó – pool bárba, akkor ott mosolyogva közlik, hogy este 9 és 11 között az a-i ellátás a beach bárban áll rendelkezésre, fáradjak oda legyek olyan jó – végül is ez sincs messzebb mint 500 méter és 20 méter szintkülönbség, ami éppen elég arra, hogy ha odamegyek egy sörért, mire felérek már mehetek is vissza, ami így egy nagyon veszélyes végtelen ciklust eredményez.) Mindennek a tetejébe heti egyszer görög est és egyszer gyermek animáció. Ez volt az ajánlat. Én ezt – all-inclusive-szűz nyaralóként – a következőképpen képzeltem el: legyek bárhol és legyen ez bármikor, egy hadseregre való kiszolgáló személyzet lesi a kéréseimet és amit a bárban kapni lehet azt megkapom, amikor csak akarom. (Jé, ez rímel, ami nem is baj, mert ilyen kis lírikus hajlamban és hangulatban képzeltem el az egész nyaralást, amikor átadhatom magam a teljes kikapcsolódásnak és csak az újabb és már nem kívánt sörök elhárításával kell foglalkoznom.) A valóság nem egészen ilyen volt. Úgy szeretném összefoglalni a tapasztalataimat, hogy egy másodpercig sem állítom, hogy a booking valótlan infókat adott meg, sőt megkockáztatom, hogy minden szava igaz volt:
- Reggeli-ebéd-vacsora svédasztalról: itthon ennél a pontnál valódi görög specialitásokat képzeltünk úgy, hogy a souvlaki és a gyros minimum mindennapos és legalábbis kétnaponta olyan kedvencek is terítékre kerülnek, mint a hajszálvékonyra vágott és így kisütött cukkini tzatzikival. Ezzel szemben ami mindennapos volt, az a zacskósleves és a porból készült krumplipüré, valamint a spagetti paradicsomszósszal. Néha volt kagyló is (kétes eredetű paradicsomszószban) illetve sült hús, ami némely esetben ehetetlen rágósságot mutatott. Mi béketűrő emberek vagyunk, így ezen hamar túltettük magunkat és a tésztát betudtuk annak, hogy több mint 50%-ban kicsi gyerekek vannak a turnusban és tapasztalatból tudom, hogy szinte ez az egyetlen étel, amit üzembiztosan mindig megesznek. A rágós húsnak pedig a kutyánk nagyon örült, az ő öröme pedig a miénk is. Pár nap után azért ráéreztünk arra, hogy van egy (két) óriási előnye a kajának, hogy nem kell érte menni, mert ott van előttünk (és hogy azért összességében nem ehetetlen). Azért az jellemző, hogy egy kirándulás alkalmával (amikor már nem bírtuk a fetrengést a parton), nagy családi egyetértésben és mindenféle ellenérzés nélkül cseréltük le az a-i kajánkat valami valódi görögre.
- Kávé és üdítő. Ez is igaz volt, ugyanis ki volt téve egy harmadosztályú kávéautomata ami valóban éjjel-nappal működött és ontotta magából a porból készült melegvizet, nem is beszélve a hígított ananászlevet adagoló szerkezettől. Na de nem kávézni meg az ember Görögországba, hanem frappét inni. A frappe – ha valaki nem tudná – (lehetőleg jó minőségű) instant kávé kis vízzel felhabosítva – erre rendszeresített habosító cuccal – majd tejjel, cukorral turbózva és jégkockával átnyújtva a hidegre szomjazó és/vagy bágyadt strandolónak. Látszólag ezzel sem volt baj, csak az volt a lehangoló, amikor a karszalaggal megbillogozott a-i vendég kisebb pohárban, kevesebb szárazanyaggal és odafigyeléssel készült kávét kapott szemben az azonnali fizetővendég csodálatos és íncsiklandozó adagjával.
- Helyi alkoholos italok: nekem volt már – sok évvel ezelőtt – egy szörnyű balesetem az ouzoval. Ekkor voltam életemben a legközelebb az akut alkoholmérgezéshez, tudniillik amikor először és hirtelen felindulásból elkövetett görög nyaralásunkból szerencsésen hazatérve a szomszédainkkal benyakaltunk belőle több mint egy litert (!). Ez egy rossz élmény, amit nehéz elfelejteni, pláne, hogy a családom néha emlékeztet is rá. A tsipuro egyébként olyan mint az ouzo, csak sokkal erősebb. Na most abból a tételből kiindulva, hogy a potya mivolt erősen emeli a minőséget, gondoltam, kipróbálom mindkettőt. Az ouzo nem hazudott, az én érzéseimet és belső szerveimet felkavarta, de még el tudtam róla képzelni, hogy valaki szereti. Egyszer kértem tsipurot is, ez kevésbé volt ismert a számomra, csak egyszer találkoztam vele, amikor sok évvel ezelőtt egy görög házigazda házi változattal kínált és illetlenség lett volna visszautasítani – a többire momentán nem emlékszem. Akkor gondoltam, hogy valami iszonyat fog következni, amikor az egyébként – nyilván főnöki utasításra – meglehetősen spórolós kiszolgáló leány a tsipurót egyáltalán nem sajnálta, hanem egy vizespoharat félig töltött, ami még akkor is szép teljesítmény, ha volt benne két jégkocka is. Amikor megkaptam, még azt gondoltam, hogy nem lehet olyan ital, ami rajtam kifogna (lásd még: potya). A lányom csak beleszagolt és azt kérte kétségbeesve, hogy ne igyam meg, ha Istent ismerek. Az illata (szaga) valóban a barbon arcszesz, a micellás arcvíz, a petróleum és a tesco value márkájú körömlakk lemosó egyértelmű jegyeit mutatta, amit a egy rövid és óvatos korty után a tengerparti homokba öntöttem, kockáztatva ezzel, hogy kilyukad a föld és mindannyian valahol a déli féltekén találjuk magunkat.
- Fagyi és délutáni snack: itt akkor éreztük magunkat enyhén lehülyézve, amikor fagyit kérve a már említett pincérlány a mi adagunkat nem a gusztán megrakott, bármely cukrászdának a becsületére váló pultból kanalazta ki, hanem a kizárólag a karszalagosoknak szánt hűtőből adott valami olyasmit, amit értelmesebb volt a színével megkülönböztetni és nem az ízével, mert az íze közel ugyanaz volt mindegyiknek. Nem volt jobb a helyzet a snack-el sem, ez abban merült ki, hogy egy tortabúra alatt pár szomorú toast kenyér szelet között még szomorúbb sajtszelet figyelt és várt a sorsát – mármint, hogy valaki csak-csak megeszi, de mindenkit megnyugtatok, erre egy hét alatt nem került sor.
- Bor és sör: megkóstoltuk persze ezeket is. A fehér bor olyan volt, mintha a medence vizét gazdagon keverték volna el egy kis orvosi klórral (ha van ilyen), valamint ecetet is adtak volna hozzá – gondolom ezt csak a hatásosabb fogyókúra kedvéért. A vörösbor egészen elviselhető volt, már persze 1/3 – 2/3 arányban kólával keverve, amit nem bántunk, mert ennek kapcsán elmondhattuk azt a gyerekeinknek, hogy na látjátok, ez az az ital, amit mi is nagyon szerettünk megboldogult fiatalkorunkban és amihez egyébként komoly felnőtt ember nem nyúl. A sör rendben volt és ez óriási szerencse, mert ha az is gáz lett volna, akkor valóban rosszul éreztem volna magam, de ez az egyetlen tény kihozta döntetlenre – a matematika nyelvén szólva pozitív nullára – az ellátást.
Összefoglalva azt kell mondanom, hogy legközelebb azért meggondolom ezt az all-inclusive dolgot, mert látszik, hogy a vendéglátók nagyon szeretik az ilyen csomagra befizető vendégeket, de legeslegjobban azt szeretik, ha inkább nem nagyon fogyasztanak semmit. Kicsit úgy éreztem, mintha azt sugallnák felénk, hogy minden egyes elfogyasztott sör vagy más nekik kimondott ráfizetés lenne és nekem kellene minimum elnézést kérnem de mindenképp szerénységet tanúsítanom. Ez annyira nem esett jól, mi tagadás, de hát én akartam, én dőltem be a reklámnak. Nyugodjon meg a kedves olvasó, azért nem éreztük rosszul magunkat…