A láthatatlan szükség

Amíg ott van a kezed ügyében és bármikor hozzájuthatsz, addig észre sem veszed a hiányát. Olyan természetességgel élsz vele, mintha ez lenne a világon a legegyszerűbb és leginkább magától értetődő dolog. Szinte nem is tudatosul, hogy fogyasztod, a hozzá kapcsolódó dolgok automatikusak és készségszintűek, legyen kora reggel vagy késő délután. Ha nincs, akkor nagy baj van. Szinte megfojt és lehangol a hiánya, azt hiszed, hogy nincs tovább, a fejedben mintha agyvíz helyett pillanatragasztó lenne, a tudatod lassan beszűkül, és a világot egy szürke, kiábrándító fátyolon keresztül nézed. Semmi másra nem tudsz gondolni, csak arra, hogy hogyan juthatnál mégis hozzá. A percek, órák múlásával a vágy egyre inkább nő és lassan beéred bármivel ami egy kicsit is hasonlít hozzá. Gondolom már mindenki kitalálta miről is van szó. (Nem, nem a sörről, bár ha jobban belegondolok mindez igaz arra is, legfeljebb a kora reggel nem stimmel annyira.)

Ezek a gondolatok azóta járnak a fejemben, amióta elromlott a kávéfőzőnk. Elromlott, pedig esküszöm olyan gyengéden bántam vele, hogy minél inkább megelőzzem a bajt. Persze lehet, hogy én voltam a hibás, amikor egy szögegyszerű kotyogó helyett a szuperintelligens változattal leptem meg magam az egyik születésnapomra, tudod, amelyik frissen darálja a kávét és extra nagy nyomással préseli át magán a forró vizet, egyenesen bele a csészémbe. Vettem hozzá vízszűrő kancsót, hogy kicsit ellensúlyozzam a szuperkemény soproni víz romboló hatását, rögtön az első szavára vízkőtelenítettem a drágát, de így is csak három évig bírta cérnával. Először csak azt hittem szívat, amikor nem, vagy csak nagyon nehezen csorgatott ki magából pár csepp kávét és én meg ott álltam csalódottan, dühösen és homlokig pillanatragasztóval a fejemben. Korábban, fénykorában nagyon hamar összebarátkoztunk. A kávé amit készített pont jó volt, krémes hab a tetején, bivalyerős, semmi mellékíz, valóban perfekt. A havi tisztítások előtt egy kicsit néha megváltozott és mintha unná már az egészet, éreztem rajta, hogy fáradt és szeretné, ha jobban törődnék vele. Én ezt mindig becsületesen megtettem, de egyszer mindennek vége szakad és komolyabb beavatkozásra van szükség. Most nem volt mese el kellett vinnem a kórházba – akarom mondani a kávégépszervízbe – hogy erősítsék fel egy kicsit, tisztítsák ki jobban mint ahogy én tudom és különben is generálozzák át legyenek olyan jók. Már egy hete ott van és ma szóltak, hogy végre mehetek érte. Már alig várom a viszontlátást. Nagy kő esett le a szívemről, mert rémálmaimban attól féltem, hogy azt fogják mondani a jó szerelők, hogy jobbnak látnák elaltatni örökre. De nem ez történt Istennek hála.

A kávéhoz egyébként mondhatni gyengéd érzelmek kötnek. Azt vallom, hogy bárhol és bármikor van idő és lehetőség meginni egy jó kávét, amitől jóformán az az érzése lesz az embernek, hogy újraindul a nap. Nem lehetünk olyan drága helyen akár külföldön akár belföldön, hogy ne férjen bele, hogy hódoljunk a szenvedélyünknek, legyen az akár a Piazza Navona Rómában, a Place du Casino Monte-Carloban vagy akár a Las Vegasi repülőtér várója – kerül amibe kerül.

Nem lenne Bálna a Bálna, ha nem lennének komoly mellényúlásai. Ott volt például az az eset, amikor megérkeztünk Montenegroba és a kedves szállásadónk (Nataly) egy óvatlan pillanatban megkérdezte, hogy kérünk-e kávét. Persze – vágtam rá rutinból, mert egyrészt kávét nem szoktam visszautasítani, másrészt meg nagyjából 7 óra vezetés volt mögöttem (ebből másfél a szállásunk 500 méteres körzetében, mert sehogy sem akartam megtalálni a házat és többször elmentem előtte a waze útmutatásait követve. Na de spongya rá Pelikán elvtárs!). A kávéfőzés úgy zajlott, hogy egy nyeles kávékiöntőbe feltett forralni vizet Nataly és amikor már lobogott, akkor belekanalazott tetemes mennyiségű őrölt kávét (nem instant változatot – azt még értettem volna). Hagyta egy kicsit főni, majd kiöntötte a csészékbe. Hajjaj, mondtam magamban ez fura lesz. Hát mit mondjak, számomra ihatatlan volt és nemcsak azért mert kicsit olyan érzés volt inni, mint darálatlan mákot enni, de még nekem is túl erős, arról nem is beszélve, hogy mindössze mintegy 92 fokra hűlt le amire inni kezdtem. Megkérdeztem, hogy nincs-e egy kis tej a közelben, amire Nataly kicsit furán nézett rám, mert náluk egyáltalán nem jellemző a kávéhoz a tej. Biztos azt hitte, hogy megőrültem, vagy kárt tett bennem a hosszú út. Mindenesetre a kávéról eltereltem a szót és mikor magunkra maradtunk jóleső érzéssel öntöttem a lefolyóba a maradékot. Szerencsére a part menti bárban lehetett kapni rendes, európai módra, böhöm nagy géppel elkészített kávét is.

Aztán ott vannak a benzinkutak. Szerencsére manapság rájöttek az üzemeltetők, hogy nagyon fontos a jó minőségű kávé a töltőállomásokon. Valóban ebben a témában nincs is probléma, legalábbis az általam látogatott helyeken valóban remek a kínálat. Nem nagyon vagyok oda a különböző kávékölteményekért, mint latte, meg cappuccino és egyéb csúfságok, az én kedvencem az espresso, de főleg a dupla espresso. Ez elég erős és elég nagy mennyiség ahhoz, hogy magammal vihessem, és az autó magányában, vezetés közben iszogassam meg, miközben azon gondolkodhatok milyen szép és kerek a világ. Előfordul azonban, hogy a körülmények szerencsétlen együttállása miatt nem tudok rendes kávét inni ott, ahol megálltam tankolni, például a gép karbantartása miatt. Ilyenkor ráfanyalodok az automata által adagolt kávéra, amiből van elviselhetetlenül rossz és meglepően jó is. Furák ezek az automaták, egyszer láttam, hogy belülről hogy néznek ki. Hát nem egy kávéház. Óriási tartályokban van az az anyag, amiből egy kicsit elkever meleg vízzel miután bedobtam a pénzt. Létezik olyan amelyikre az van írva, hogy frissen őrölt (!) kávéból főzi (!) frissen a kávét, de én ezt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni. Ezt pedig arra alapozom, hogy minden ilyen italnak egyforma, eltéveszthetetlen kávégépíze van, és a kiadott terméket az egyik ismerősöm találóan nejlonkávénak nevezi. (Mielőtt elfelejtem, elmondom, hogy van egy ötletem a benzinkutakkal kapcsolatban. Azokra a bazi nagy kijelzőkre, amire az üzemanyagok árát kell kiírniuk, kellene tenni egy világító kávéscsésze jelet, ami át van húzva ha éppen nem jó a gép, ezzel megelőzve a komoly csalódást a vásárlóközönség lelkében. Na! Megveszi valaki?)

El is jutottunk az otthoni kávékészítéshez. Az én történetem ebben a témában valamikor ott kezdődött, amikor még otthon a gáztűzhelyre tett alumínium (nem kotyogó) főzővel készítették anyámék a kávét. (Ezt a fajtát mindannyian jól ismerjük, ha máshonnan nem onnan, hogy a Pirx pilóta kalandjai című, remek színészek közreműködésével, de a kicsinél is kisebb költségvetésből forgatott tévésorozatban egy ilyen eszköz játszotta az űrhajót, nagy sikerrel és osztatlan derültségünkre. Aki nem ismeri a sorozatot, javaslom nézzen rá a youtube-on, ott megláthatja hogyan lesz vasalóból ellenség, szovjet oszcilloszkópból űrhajó vezérlőpult vagy üvegcsillárból Kozmikus Kamara.) Ma is az orromban van a gyakran leégett tömítőgumi szaga. A következő változat az már elektromos volt és Szarvasi. Felül víz be, középen kávé be, alul kávé ki. Már ha nem felejtesz el kifolyót tenni alá. Ha igen, akkor kávé alul ki, majd egy szivacs közbeiktatásával bele az egész a mosogatóba és kezdheted elölről az egészet. A következő stáció, az egyszerűnek és higiénikusnak gondolt kávépárnás (kapszulás, tasakos stb.) megoldás, ami remek ötletnek tűnik, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy ugyanúgy elvízkövesedik az egész hóbelevanc, mint bármelyik másik kávéfőző esetében, ráadásul a kávékereskedelem igazi átverése ez, hiszen körülbelül három-ötször többe kerül, mint bármelyik másik megoldás. Máris eljutottunk az otthoni többé-kevésbé intelligens espresso gépekhez, amelyik az én esetemben – mint azt említettem – most pont javítás alatt van, de már csak hármat kell aludni és visszakapom a kis drágámat.

Az biztos viszont ha egyszer ne adj’ Isten megint elromlik én aztán nem javíttatom meg. Még ha megalkuvásnak és visszalépésnek is tűnik, azt hiszem én is  – behódolva a divatnak – a kapszula mellett döntök és George Clooney-val fogok együtt kávézni még ha többet is kell rá költenem.