2016. június 29. Soha nem tudtam megszokni azt, hogy rendszeresen reggelizzek. Persze, tudom, ez a legfontosabb étkezés, meg hogy reggelizz úgy, mint egy király meg hogy mennyire jótékony hatással van a szervezetre, de akkor sem. Valahogy ha otthon vagyok, nem visz rá a lélek. Néha persze elhatározom és megfogadom, hogy mostantól máshogy lesz és pár napig eszek müzlit vagy sütök tojást. A dolog nem folytatható sokáig, mert a müzlit úgy megunom, hogy rá se bírok nézni még a dobozára sem, a tojássütést meg kábé a második alkalommal becserélem 10 perc plusz alvásra. Igazából reggel 5-6 óra felé éhes sem vagyok, később meg már késő. Nem így van ez, ha akár munka, akár nyaralás, wellness hétvége vagy bármi miatt szállodában vagyok, úgy kelek fel reggel, hogy korog a gyomrom és azonnal menni kell reggelizni. Persze ebben az érzésnek az előidézésében nagy szerepet játszik az a svédasztalos ellátás, ami már az ágyban fekvés utolsó perceiben elkezd járni a fejemben. Ha olyan helyen vagyunk együtt a családdal ahol különösen jó a reggeli, ott meg szoktam említeni, hogy reggeliznék én, ha minden reggel ilyen lenne a felhozatal. Erre eleinte hangos, ma már csak egy elnéző mosolyban megnyilvánuló tiltakozás a válasz.
Az igazsághoz tartozik, hogy mostanában – biztos a korral jár – rászoktam arra, hogy a kocsiban eszem egy ilyen préselt zabból, különféle magokból, fűrészporból és egy gyümölcsaszaló nagyüzem felsepert udvari hulladékából áll, időnként csokoládéban, vagy ami még rosszabb valami joghurtos krémben is megmártóztatott tömör kalóriát. (Ennek a krémnek esküszöm mangalicazsír íze van. Tudom-tudom az is bio…) Ez aránylag jó, meg egészséges, csak senki ne nézze meg a hátuljára írt kcal értéket, mert azonnal elkezdi érezni a tokája kiterjedésének rossz irányú változását.
Na apám pont nem így volt ezzel. Ő el nem tudott indulni dolgozni, ha nem reggelizett valamit, pedig az óra 4.50-kor csöngött. Ez általában egy pohár tej volt meg egy szelet vajas kenyér de akkor is, valamit muszáj volt ennie. Arra nem emlékszem, hogy volt-e olyan valaha, hogy anyám csinálta neki a reggelit, de reálisan gondolkodva, valószínűleg nem. Anyám sokkal későbbre járt dolgozni, nem gondolom, hogy apám elvárta volna, hogy felkeljen. Igen, biztos, hogy magának csinálta, hiszen hozzátartozott a mindennapos játékaihoz egy amolyan rituális cselekvéssor. Nézzük végig időrendben, hogy is zajlott ez mondjuk így már a nyugdíjaskora, tehát egy kicsit már az időskori szenilitás környékén:
– 4.46: az óracsörgés előtt felkel, hiszen annyira benne van a rutin és a késéstől való irtózás
– 4.47: ki a konyhába (anyám szerint kicsoszog, de ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom), bekapcsolja az este már bekészített kávéfőzőt és ezzel párhuzamosan elkezdi a reggeli készítését.
– 4.50: megszólal az óra (maximális hangerővel persze, hiszen biztosra megyünk). „Hú basszameg!” morogja apám félhangosan majd visszasiet (csoszog) a szobába lenyomni a vekkert. (Anyám általában ebben a pillanatban ébred fel, ha ez már 4.47-kor nem történt meg.
– 4.51: vissza a konyhába kenyér, vaj, tej, (megvárja amíg lefő) kávé.
– 4.58: kicsi tálcán vajaskenyér, bögre, kávéspohár, vissza a szobába. Menetközben (várhatóan anyám szobájának ajtaja előtt) „jájj” felkiáltás, hiszen a tálca olyan kicsi, hogy a kávé kilötyög a padlóra, de ezen az eseményen hamar túlteszi magát.
– 4.59: megáll az ágy előtt, derékban kicsit meghajol a tálcával a kezében, felveszi egy Hippolit kategóriájú inas arckifejezését. „Jó étvágyat Szabó úr!” mondja és leteszi az ágy szélére a reggelit.
– 5.00: gyorsan visszafekszik az ágyba és egy leereszkedő, a saját maga fontosságát biztosan tudó, az alattvalóival emberien és jóságosan bánó főúr hanghordozásával „Köszönöm fiam!” mondja és talán még int hozzá egyet olyan arisztokratikusan.
– 5.10: a bal könyökére támaszkodva elfogyasztja szerény reggelijét.
Hogy ez a történet miről árulkodik, mindenki döntse el maga. Egy biztos: ha valaki a mindennapjaiba ilyen játékokat tud belevinni, vagyis van energiája arra, hogy ne folyton a vállán lévő gondoktól legyen savanyú a szája, az maga körül is tud derűt kelteni, bármilyen helyzet adódjon is. Na apám ilyen volt…