Idén elhatároztam, hogy húsvét szombatját és vasárnapját percről-percre végigkövetem egy Bálna szemével, természetesen az ételekre és az italokra koncentrálva. Annyiszor próbáltam már az elmúlt évek folyamán utólag leírni mikor és mi történt, de sosem sikerült, mindig elfelejtettem amire papírra – akarom mondani képernyőre – került volna. Ez valami olyasmi lehet, mint amikor álmodunk valami szépet, álmunkban el is határozzuk, hogy ez annyira jó és örömteli, hogy okvetlenül meg kell jegyeznünk, de bárhogy is koncentrálunk, egyszerűen kimegy a fejünkből reggelre, de annyira, hogy verhetjük a falba, mást nem tehetünk. Persze az álom íze, zamata, az érzés amit okozott megmarad, csak éppen azt nem tudjuk már mi váltotta ki. Na pont így vagyok ezzel amikor ilyen többnapos, permanens evéssel, ivással zajló sátoros ünnepek után elmondanám mit mikor, miért és milyen körülmények között ettem. Összefoglalva most egy kísérlet tanúja a kedves olvasó, amikor próbálom – a ma oly divatos módon – élőben beavatni a történésekbe.
Szombat reggel előrelátóan és tudat alatt tartva a következő óráktól, nem ettem semmit. Gondoltam, nemsokára kezdődik a kiképzés, el leszek én délig a gyenge kávémmal. A gondolkodás bevált, csak annyi hiba csúszott a számításba, hogy amikor már félúton voltunk anyósomhoz – és persze az eljövendő sonkák, tojások, rántott és egyéb húsok jártak a tudatomban, de még inkább az alatt – jóformán elszédültem az éhségtől. Ennek orvoslása érdekében a kocsiban hirtelen talált, kétes eredetű müzliszelettel kellett helyreállítanom a vércukorszintemet. (Őszintén szólva magam sem gondoltam volna soha, hogy egy húsvéti beszámolót egy ilyen ultraegészséges dologgal kell kezdenem. Na ez például olyan, hogy napok múlva biztos nem jutott volna eszembe.) A kómát így megelőzve, sőt kicselezve, anyósom azzal fogadott minket, hogy az ebéd gyümölcsleves lesz kaláccsal. A felsorolásnak itt hirtelen és indokolatlanul vége szakadt, óriási kérdőjeleket keletkeztetve a szemem előtt, hogy ez most tényleg komoly és semmi hús?! Természetesen semmi hús, hiszen mégiscsak Jézus keresztre feszítésére emlékszik a világ és különben is még tart a böjt ugyebár. Az eredmény egyébként meglepően jó volt, mert a gyümölcsleves pont eléggé volt édes és savanyú, a kalács pedig olyan könnyű és nem utolsó sorban könnyen ehető, hogy szinte magától elszállt. Én igazi magyar Bálnaként természetesen és elsősorban a húst szeretem, de azért nem vagyok ellene az ilyesféle extremitásoknak sem, így kifejezetten jól esett ez az ebéd. Annál is inkább, mert azért nemsokára eljött az a pillanat, amikor a februárban készült kétféle szalámit (téliszalámi-szerű és paprikás) meg kellett kóstolni. Nem kérem, nincs itt semmi ellentmondás a figyelmes olvasó felismerheti, hogy evésről nem volt szó távolról sem, mindössze kóstolásról, ami semmi más célt nem szolgál, mint a minőség ellenőrzését. Meg kell hagyni viszont, hogy ez az ellenőrzés szigorú és mindenre kiterjedő volt, így nem csoda, ha el is fogyott körülbelül másfél szál. Ezzel a tevékenységgel el is voltunk estig, amikor már meg lehetett kóstolni a frissen főtt sonkát. Idén sajnos nem volt lehetőségünk jobban utánajárni a kérdésnek, így be kellett érjük a bolti kötözöttel, de ez nem olyan nagy baj, hogyan is lenne az, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy honfitársaink nagyobbik része nem jut hozzá házi megoldásokhoz és ilyet eszik, vagy sajnos ilyet sem. A lenéző hangoknak szeretnék itt és most ellentmondani, mert gondos és türelmes főzéssel, odaadó tálalással és a mellévaló tormák, mustárok és egyéb hozzávalók gondos válogatásával kihozhatjuk minimum döntetlenre a meccset. Hát mit mondjak? Mennyiségben nem vallottunk szégyent. Természetesen a szombati napot a sonka következményeivel zárjuk, hiszen már elő is kerültek a pálinkák, a gyomorkeserűk és emésztést elősegítő gyógyszerek. Holnap folytatom, mintegy étvágygerjesztőnek csak annyit vetítenék előre, hogy már kész a leves másfél tyúkból, a sütemények már a hűtőben várják a sorsukat, a karaj pedig pont ismerkedik a beletöltött kolbásszal és gondolom éppen most vitatják meg mi lehet az oka a nem várt találkozásnak. Talán még nem is sejtik, hogy holnap közösen, meglehetősen frivol pózban fogják magukat megadni a gázsütő által gerjesztett melegnek. Holnap jövök a folytatással…