Hónap: 2007 március

Nem tudom emlékszik-e valaki még az ún. „szőlőmárkára”. Na annak volt ilyen illata. Sajnos ezt már nem lehet kapni, mert az új érában Márkából csak meggy van, mondjuk annak olyan íze van, hogy mindig könnyek szöknek a szemembe, ha megkóstolom. Szóval sárga ás muskotály mint a szobi szörp. Nekem az ilyen speciális ízek nagyon bejönnek, mert például eszembe jut, hogy egyszer szüreteltünk a kettesszakközéppel Tokajban és ott aztán voltak történetek. Egyszer találtam egy üres fészket valahol és keresztapám régi kalapjánaka tetejére tettem és úgy közlekedtem. Volt sikerem az biztos. Szóval kicsit kénes, de vad gyümölcsízek, kis éjszakai forgolódással. De másnap semmi fejfájás, sőt a megújultság érzése. De komolyan. Valamit kipurgált belőlem ez a bor, mint Dundee haveromból egy marék fokhagyma. Lehet hogy az otthoni ízek teszik ?

Nem tudom ki hogy van vele, de képtelen vagyok megszokni az alulrólmásodikpolcos borokat. Most is csak azért sikerült egy ilyenre szert tennem, mert valami hülye elv miatt átrendezték a polcokat. Mivel borzasztóan kellett sietnem, hiszen két gyereklányom melegszendvics vacsorát talált ki (az a háromszög fajta, amivel nem kell sokat szöszmötölni), és csak kenyér, szalámi meg sajt nem volt itthon a hozzávalók közül, elrohantam a boltba és fájdalomdíjként vettem le a polcról ezt a levet. Mikor felbontottam, éreztem, hogy valamit elrontottam, mert olyan kénszag ütötte meg az orromat, hogy nocsak. Persze nem adtam fel, és megittam. Ráadásul félszáraz is volt, amit szintén a rohanás áraként fogok fel. Szegény apám, amíg fiatalabb volt – és persze tombolt a szocializmus, és borkultúráról mifelénk szó sem esett – ezeket a literes hosszúnyakú, söröskupakos borokat vette (vagy vettem én neki), egyre pontosan emlékszem, Zöldszilváni volt ráírva -. Öregedve már a félédes vörös borokat szerette (rágondolni is rossz). Na valami ilyen volt ez a bor, de azért pár nagy igazságot ismét tanultam. 1. a polcon elfoglalt hely nem biztos hogy egzakt. 2. azért mer valami hétdecis üvegben van, nem biztos, hogy nem literes. 3. azért mert valami minőségi, még nem biztos, hogy nem asztali. Mondom, megittam, mert nehogy már ne, de aztán egész éjjel fájt a gyomrom, mint az állat. Ezt most másnap reggel írom, de hálistennek nem dobolnak a kismajmok…

Túljutva a Tescos borzalmakon végre egy olyan bor, ami nekem igazán fekszik. A szupermarketekben nem a legfelső, de nem is a legalsó polcon van, vagyis sznobok ezt meg sem látják. Nekem viszont ezek tetszenek igazán. Nincs meg az az arisztokratikus nehézsége, hanem a legtöbbször a könnyedség dominál bennük. (Itt van például az igazi kedvencem a Légli 333, amiről majd egy kicsit később.) Szóval ez a Chardonnay, ami szerintem a fehér borok kommersz fajtája, amit távolról sem lenézően jegyzek meg, hiszen valamiből akkor lesz kommersz, ha nagyon sokan szeretik/veszik/használják legyen az bor vagy autó vagy pálinka. Ez a Chardonnay a maga markáns szénsav érzésével ami pár perc után szinte teljesen eltűnik nemcsak a színe az illata – amiben persze ebben a kategóriában felfedezhető a kén is, amit én nem bánok, mert apósomat juttatja eszembe, aki amíg még tudta maga kénezte a hordóit, azokat amikben azt a bizonyos nevadai keserű borokat gyártotta komoly cukrozással – miatt ízlik nagyon de ebben az is jó, hogy nem kell bele szódát spriccenteni gyomorfájás ellen, hanem ezt megtette helyettünk a természet. Ezzel megkíméljük igazán hozzáértő honfitársainkat is a kínhaláltól, akik ha meglátnak egy szódás – pláne ásványvizes – üveget a bor 10 méteres körzetében azonnal rosszul lesznek. (Ezt én persze sosem értettem, mert a fröccs szerintem majdnem a legnagyobb találmány a kerék feltalálása óta. Nyugalom, az igazi fröccsös ódáimat majd nyáron zengem el.

Nnna ez az utolsó a Tesco-s 75%-os szériából. kicsit félve nyitottam fel és a dugón mutatkozó gyanús elszíneződések sem vidítottak fel túlságosan. A címkén méltóságteljes 1997-es szám található, ennek megfelelően valami testes komolyságra számítottam. Bourgogne Aligoté meg Jean Claude Boisset is rá van írva, de ez ismét nem mond semmit, ezzel az erővel akár Jean Claude van Damme is lehetne felőlem. Jó kis alkoholos íze van, rájöttem, hogy nincs kifogásom ellene. Van egy kis hordóíze is – sőt nem is kicsi – de ez nem csoda ha belegondolok az évjáratba. Az egésznek olyan iható hatása van, speciális gyümölcsösséget nem érzek rajta, de ez most nem zavar. Lehet hogy mivel elég jól szétdolgoztam ma az agyamat nem hiányzik nekem semmi, mint egy kis kábulat, hogy kibírjam a Barátok Közt-et meg Győzikét. Na erre pont jó ez a borocska. Áááá tényleg. Szerintem Joli nagyi, amikor megsütötte az aranygaluskát és azt falatoztuk a bátyámmal isteni vaníliasodóval, elővett egy titkos üveget a spájzból, öntött magának egy kis pohárral – azt hiszem kiürült mustárosköcsög volt – és sokat mondóan kijelentette, hogy iszom egy korty borocskát – na az lehetett ilyen. Sose ittunk együtt bort, mert hamarabb meghalt, minthogy alkalom lett volna rá. Az az üveg meg elveszett biztos…

Szintén a Tescos leírazott szériából való (együtt vettem a csúfosan bukott franciával), de ez nem rossz. Az van ráírva: GAVI, ami nekem nem mond semmit, ez nyilván az én szegénységemet jelzi. Évjárat 2001. A bor ízlik, az utóíze elég gyenge, igazából semmilyen, olyan mint egy komolyabb fröccsé. Érezni benne az alkoholt, amit egyáltalán nem bánok, mert valami idételen rajzfilmen kell izgulnom a gyerekeimmel, amit enélkül talán ki sem lehetne bírni. Olyan bor, amit tipikusan el tudok képzelni egy nyáresti kerítéstámasztásnál, amikor csak azon lepődik meg az ember, hogy nem működik a lába, hiába van térde. A második kortynak van egy kimondottan kellemes fanyar zamata, ami biztos kellemes emlékeket hagy majd bennem. Sajnos a feleségemnek is ízlik, azért sajnos, mert persze nem sajnálom, csak fogy, mint a fene…

Tegnapelőtt bementem a Tescoba ezt- azt venni, amikor jövök hazafelé ez a legkézenfekvőbb. Egy nyitott pultban óriási táblán kiírva, hogy 75% és benne szép zöld üvegek. Az üvegeken csábító francia nyelvű feliratok, pl. ilyen: Chablis. Mivel pár hete volt szerencsém eltölteni néhány napot Cannes-ban, ahol sikerült belekóstolnom a francia borba (mint kutya a Nílusba), igen élénken élnek még bennem a gyönyörű borok emlékei, főleg a Chablis-é. Sajnos ez nagyon drága – legfelső polcos – bor nálunk, általában nem szoktam megvenni, de most 75%-al leárazva megkockáztattam. Hazahoztam, be a hűtőbe (fehér borról lévén szó, jól lehűtve célszerű inni). Tegnap felbontottam. (Mivel egész nap Pesten szívtam, nagyon vágytam már rá… ) Az illata: kb. olyan volt mint amikor a mosogatórongyot véletlenül rádobod az égő gázra, az íze meg olyan mintha ezt meg is ennéd miután leöntöd egy kis balzsamecettel (de a jobbikból, amit a Paprikán csak szusihoz használnak. Szóval ihatatlan volt, a francia kisipar terméke csúfosan a mosogatóban végezte. Megnéztem a címkét, de semmilyen dátumra utaló jel nem volt rajta, az évjárat is csak eldugva. Átcimkézésnek nem volt nyoma, de az élmény után annyira nem lepődtem volna meg rajta…

A tanulság az, hogy soha nem veszek többet leárazott borokat (Vagy ha veszek nem iszom meg )

Szép jó estét mindenkinek !

Ha gyakorlatlannak és outszájdernek tűnök, az nem a véletlen műve, ugyanis ez az első blog az életemben. Szóval nagy nap ez nekem, remélem ti is felméritek ennek a jelentőségét.

Miért pont a borokról írok ? Rengeteg oka van. Az egyik az, hogy a legutóbbi időkig én az úgynevezett „sörösök” közé tartoztam. Aztán a kedves barátaimnak köszönhetően kinyílt előttem a borok világa, és rájöttem, hogy ez valami egészen más érzés, mint legurítani egy sört csak úgy. Bort nem lehet (nem érdemes) „csak úgy” inni. Az akkor esik jól, ha elmélyedhet a színében, az ízében és elgondolkodhat az ember egy pillanatra, hogy milyen munka van mögötte, hogy milyen jó nekem, hogy megihatom, hogy mennyire nincs két egyforma palack, pohár, korty.

És miért blog ? Nnnna ez nagyon egyszerű. Amikor elkezdtem a borokat kóstolgatni, és egy megvásárolt palack tartalma nagyon ízlett, szerettem volna megjegyezni évjáratot, termőhelyet stb. Írtam füzetbe, telefonba, mindenféle cetlikre de ezek mindig elvesztek – nem vagyok az a rendes fajta. Abban bízom, hogy ha ide írom az megmarad és még talán más is elolvassa. Úgy képzelem, hogy amikor este hazaérek, kibontok egy palack bort, hogy lelazuljak, ideírom ami eszembe jut.

Ja, illik írni magamról. 36 éves vagyok, Sopronban élek, van két lányom és sok-sok szeretettel köszöntöm a kedves olvasót.