Grönlandi Bálna

Egyszer valami zenecsatornán megkérdezte a nem kicsit intelligens riporter egy sztáregyüttes tagjaitól a következőt: először a zenét írjátok meg, és utána a szöveget, vagy először a szöveget, utána a zenét ? Erre a következő válasz jött: van úgy, hogy a zenéhez a szöveget, de gyakran a szöveghez a zenét. Ezzel eltelt mintegy 3 perc műsoridő, tehát már megérte, mert sok információtartalma nem volt, de az nem is fontos, mint köztudott (Safranek, maga gúnyolódik velem !). Na de miért is jutott ma ez eszembe ? Bort az ember az ételhez választ. (Pont. Ez egy alaptétel, és ma sem változott meg.) Nade. Ma a két gyermekem valami zsúrra ment, aminek vannak persze jó oldalai is, de kevésbé jók is. Például ajándékot kell venni, amihez köztudottan (Safranek!) a legjobb hely a Tesco. Csoki, díszzacskó, virág, 10 perc az egész. 10 perc, ha nem jut az ember eszébe, hogy hetek óta ott figyel a hűtőben egy palack Légli Blanc, amit meg köllenék inni. (Köllenék: így mondják a Soproniak). Szóval így alakult, hogy vettem 6 kacsacombot, megsütöttem de büszke vagyok rá, és még most is van a Légliék borából. Kicsit kénes ha megmelegszik, de nem baj. Friss, finom, főleg a kacsával. Lassan be is fejezem, mert a bort is megköllettem inni.

Szóval mégis igaz. Megmondták már nagyon bölcs emberek, hogy félig berúgni márpedig nem szabad. Valamikor a nyáron egy szokásos uccabulin borozni kezdtem. Nyáron ritkán teszem ezt, azidőtájt általában sörözöm. (Persze nyithatnék egy sörblogot is, de annak nincs teteje, mert ott mindig csak arra emlékszem, hogy iszonyúan jól esett, és az hogy éppen milyen sört veszek, csak a boltban érdekes.) Szóval boroztunk, valami jó vörösbort, de olyat amit kimérve lehet kapni a jobb pincékben. Idő előtt haza kellett mennem, és pár óra szendergés után valószínűleg letüdőztem a feljövő gyomorsavat. Na iszonyat volt. Taknyom-nyálam egybefolyt és kábé olyan érzésem volt mint amikor valakit hátba vágnak egy szívlapáttal, de nem tud elesni mert két centire van tőle a fal. Nem tudom miért van ez, nyilván bennem van a hiba. Nem kívánom senkienk az biztos. Ez mondjuk májusban volt, azóta nem is ittam bort. De most, hogy itt az ősz, ez megváltozott. Figyelj …

Mondom, megváltozott a helyzet. A feleségem ma kivett a mélyhűtőből egy ipari mennyiségű adag májat. Hohó, gondoltam resztelt máj, ezer éve nem ettem. (Persze a Zsámboki az oka, mert ő csigázott fel azzal, hogy elmeséte, hogy csinált csirkemájat.) Persze hagyma az nem volt itthon, pedig a resztelt májnak köztudottan az a lényege. Irány a Tesco, hagyma, fogkrém, kenyér stb. És ott, miközben szlalomoztam a kínálópultok meg az ásványvízhegyek között, úgy éreztem magam mint Winston az 1984-ben, amikor fondorlatos módon végre sikerült Juliával elmenni az erdőbe és ott másodszorra – mikor igazán úgy érezte – megörtént a dolog (ha érted mire gondolok…). Azt éreztem, hogy halálfélelem ide vagy oda, a májhoz MINDENKÉPP vörösbort kell inni. A gondolatot tett követte, és hála a Tesconak találtam egy pultot, ahol (nem lejárt szavatosságú) leárazott külföldi borok voltak. Ott vettem ezt. Mondhatom nagyon jól esik. Erős mint az igaz szerelem, ‘csíp’ mint a hot ketchup, de iszonyú finom. A májjal nagyon jól harmonizál (na, milyen szavakat tudok ?!) és fél üveg után kezd homályosodni a kontaktlencsém. Olyan mintha szívlapáttal hátba vágnának, de az utolsó pillanatban mégsem a rajtam csattan. Remélem éjszaka sem fog…

Voltam egy borkóstolón, ahol a Juhász testvérek egyike prezentált. Nagyon bírom ezeket a borászokat. Olyan átéléssel tudnak beszélni a boraikról, amit minden szakma, hivatás képviselője megirigyelhet. Ha valaki idétlen beszólással zavarja meg, nem érti a humort, mert számukra igazán semmi vicces nincs abban, ha valaki „savanyú lé”-nek nevezi a borát, vagy ha a csúcsbora kóstolásakor valaki félhangosan megjegyzi: „húzzuk fel szódával”. Egy időben én is csináltam ilyen jópofaságokat, de aztán rájöttem, hogy ez a legnagyobb udvariatlanság. Kábé olyan, mintha valaki valakinek a gyerekére mondana valami bántóan csúnyát, azt se viselné el senki. Különben a borok is jók voltak. Végre megtudtam mitől rozé a rozé, és azt is, hogy nem az ár számít, ha valaki bort akar venni, meg az is, hogy a Szépasszony völgy csak annak való, aki be akar vágni. Van például egy Egri Cuvée -nek nevezett boruk, ami nagyon bejön. Nem az a nagyon testes, hanem inkább az iható (kvaterkázó) fajta.

Ennek a bornak a nevét sosem tudtam kimondani (illetve nem tudom mit jelent), csak az a biztos, hogy kedvencségben (na ez szép szó…) közel áll a Légli 333-hoz. Olyan kvaterkázós, egyedüliszogatós bor, aminek az erejét csak akkor érzed meg, amikor fel szeretnél állni hogy végre lefeküdj aludni. Ennek a blognak az is a célja, hogy rájöjjek mitől van az, hogy az egyik bor olyan háborúságot okoz a gyomromban, hogy hajnalban felébredek rá, a másikkal meg semmi bajom. Persze, leggyinthetnénk ha jó bor, jól vagy, ha rossz, rosszul. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mert ugyanazon bor tud így is úgy is viselkedni. Biztos az idegtől függ.

Nem tudom emlékszik-e valaki még az ún. „szőlőmárkára”. Na annak volt ilyen illata. Sajnos ezt már nem lehet kapni, mert az új érában Márkából csak meggy van, mondjuk annak olyan íze van, hogy mindig könnyek szöknek a szemembe, ha megkóstolom. Szóval sárga ás muskotály mint a szobi szörp. Nekem az ilyen speciális ízek nagyon bejönnek, mert például eszembe jut, hogy egyszer szüreteltünk a kettesszakközéppel Tokajban és ott aztán voltak történetek. Egyszer találtam egy üres fészket valahol és keresztapám régi kalapjánaka tetejére tettem és úgy közlekedtem. Volt sikerem az biztos. Szóval kicsit kénes, de vad gyümölcsízek, kis éjszakai forgolódással. De másnap semmi fejfájás, sőt a megújultság érzése. De komolyan. Valamit kipurgált belőlem ez a bor, mint Dundee haveromból egy marék fokhagyma. Lehet hogy az otthoni ízek teszik ?

Nem tudom ki hogy van vele, de képtelen vagyok megszokni az alulrólmásodikpolcos borokat. Most is csak azért sikerült egy ilyenre szert tennem, mert valami hülye elv miatt átrendezték a polcokat. Mivel borzasztóan kellett sietnem, hiszen két gyereklányom melegszendvics vacsorát talált ki (az a háromszög fajta, amivel nem kell sokat szöszmötölni), és csak kenyér, szalámi meg sajt nem volt itthon a hozzávalók közül, elrohantam a boltba és fájdalomdíjként vettem le a polcról ezt a levet. Mikor felbontottam, éreztem, hogy valamit elrontottam, mert olyan kénszag ütötte meg az orromat, hogy nocsak. Persze nem adtam fel, és megittam. Ráadásul félszáraz is volt, amit szintén a rohanás áraként fogok fel. Szegény apám, amíg fiatalabb volt – és persze tombolt a szocializmus, és borkultúráról mifelénk szó sem esett – ezeket a literes hosszúnyakú, söröskupakos borokat vette (vagy vettem én neki), egyre pontosan emlékszem, Zöldszilváni volt ráírva -. Öregedve már a félédes vörös borokat szerette (rágondolni is rossz). Na valami ilyen volt ez a bor, de azért pár nagy igazságot ismét tanultam. 1. a polcon elfoglalt hely nem biztos hogy egzakt. 2. azért mer valami hétdecis üvegben van, nem biztos, hogy nem literes. 3. azért mert valami minőségi, még nem biztos, hogy nem asztali. Mondom, megittam, mert nehogy már ne, de aztán egész éjjel fájt a gyomrom, mint az állat. Ezt most másnap reggel írom, de hálistennek nem dobolnak a kismajmok…

Túljutva a Tescos borzalmakon végre egy olyan bor, ami nekem igazán fekszik. A szupermarketekben nem a legfelső, de nem is a legalsó polcon van, vagyis sznobok ezt meg sem látják. Nekem viszont ezek tetszenek igazán. Nincs meg az az arisztokratikus nehézsége, hanem a legtöbbször a könnyedség dominál bennük. (Itt van például az igazi kedvencem a Légli 333, amiről majd egy kicsit később.) Szóval ez a Chardonnay, ami szerintem a fehér borok kommersz fajtája, amit távolról sem lenézően jegyzek meg, hiszen valamiből akkor lesz kommersz, ha nagyon sokan szeretik/veszik/használják legyen az bor vagy autó vagy pálinka. Ez a Chardonnay a maga markáns szénsav érzésével ami pár perc után szinte teljesen eltűnik nemcsak a színe az illata – amiben persze ebben a kategóriában felfedezhető a kén is, amit én nem bánok, mert apósomat juttatja eszembe, aki amíg még tudta maga kénezte a hordóit, azokat amikben azt a bizonyos nevadai keserű borokat gyártotta komoly cukrozással – miatt ízlik nagyon de ebben az is jó, hogy nem kell bele szódát spriccenteni gyomorfájás ellen, hanem ezt megtette helyettünk a természet. Ezzel megkíméljük igazán hozzáértő honfitársainkat is a kínhaláltól, akik ha meglátnak egy szódás – pláne ásványvizes – üveget a bor 10 méteres körzetében azonnal rosszul lesznek. (Ezt én persze sosem értettem, mert a fröccs szerintem majdnem a legnagyobb találmány a kerék feltalálása óta. Nyugalom, az igazi fröccsös ódáimat majd nyáron zengem el.

Nnna ez az utolsó a Tesco-s 75%-os szériából. kicsit félve nyitottam fel és a dugón mutatkozó gyanús elszíneződések sem vidítottak fel túlságosan. A címkén méltóságteljes 1997-es szám található, ennek megfelelően valami testes komolyságra számítottam. Bourgogne Aligoté meg Jean Claude Boisset is rá van írva, de ez ismét nem mond semmit, ezzel az erővel akár Jean Claude van Damme is lehetne felőlem. Jó kis alkoholos íze van, rájöttem, hogy nincs kifogásom ellene. Van egy kis hordóíze is – sőt nem is kicsi – de ez nem csoda ha belegondolok az évjáratba. Az egésznek olyan iható hatása van, speciális gyümölcsösséget nem érzek rajta, de ez most nem zavar. Lehet hogy mivel elég jól szétdolgoztam ma az agyamat nem hiányzik nekem semmi, mint egy kis kábulat, hogy kibírjam a Barátok Közt-et meg Győzikét. Na erre pont jó ez a borocska. Áááá tényleg. Szerintem Joli nagyi, amikor megsütötte az aranygaluskát és azt falatoztuk a bátyámmal isteni vaníliasodóval, elővett egy titkos üveget a spájzból, öntött magának egy kis pohárral – azt hiszem kiürült mustárosköcsög volt – és sokat mondóan kijelentette, hogy iszom egy korty borocskát – na az lehetett ilyen. Sose ittunk együtt bort, mert hamarabb meghalt, minthogy alkalom lett volna rá. Az az üveg meg elveszett biztos…

Szintén a Tescos leírazott szériából való (együtt vettem a csúfosan bukott franciával), de ez nem rossz. Az van ráírva: GAVI, ami nekem nem mond semmit, ez nyilván az én szegénységemet jelzi. Évjárat 2001. A bor ízlik, az utóíze elég gyenge, igazából semmilyen, olyan mint egy komolyabb fröccsé. Érezni benne az alkoholt, amit egyáltalán nem bánok, mert valami idételen rajzfilmen kell izgulnom a gyerekeimmel, amit enélkül talán ki sem lehetne bírni. Olyan bor, amit tipikusan el tudok képzelni egy nyáresti kerítéstámasztásnál, amikor csak azon lepődik meg az ember, hogy nem működik a lába, hiába van térde. A második kortynak van egy kimondottan kellemes fanyar zamata, ami biztos kellemes emlékeket hagy majd bennem. Sajnos a feleségemnek is ízlik, azért sajnos, mert persze nem sajnálom, csak fogy, mint a fene…